Képaláírás: Gérard Gyula, a hires oroszlán-vadász.

Ismertető szöveg: "Eddig Anglia fiai követelték a világtól, hogy őket ismerje el a legjobb vadászoknak. E dicsőségüktől, ugylátszik, megfosztá őket egy francziának hirneve, ki az ujabb időben Algirban tünt fel, s ki nem más, mint a hires oroszlán-vadász: Gérard Gyula, kiről e lapokban is gyakrabban volt már szó. Meglehet, hogy hirének megalapitására sokat tett már azon körülmény is, hogy franczia, s hogy a francziák, nemzetük ez ujabb büszkeségét, talán igen is erős önérzettel mutatták be a világnak, - mit az angolok azon állitással szeretnek lerontani, hogy a vadak között nem a legveszedelmesebb az oroszlán, - de bár miként legyen, annyi igaz, hogy Gérard a vadászok diszes osztályában, nevezetes tünemény. Kitünően jól és biztosan lő. Különben azt mondják róla, hogy igen nagy emberbarát, jó keresztyén, s ő maga magát, mint jámbor istenfélő ember, a gondviselés küldöttjének mondja, kinek rendeltetése, azon néptörzseket, melyek az állatok királyával megmérkőzni gyengék, e vad megtámadásai ellen megvédeni. - Szenvedélyes vadász, s türelmetlenül várja, hogy kedvencz vadával, szembe állhasson, minden uj alkalom, daczára az uj veszélyeknek, uj ingerrel van reá.
...
Az arabok háláját és barátságát a legnagyobb mértékben birja, kiktől tetteiért semmi jutalmat nem fogad el, mert erősen hiszi, hogy a gondviseléstől van pályája kijelölve, melyen a gyengéket és tehetetleneket védje. A franczia becsületrend keresztjén, s egy pár jeles fegyveren kivül, miket az osztrák császár, a párisi gróf, s más nagyok ajándékoztak neki, más jutalma nem volt, - s anyagi körülményei sem valami fényesek, s minden jövedelme egy spahihadnagy szerény évdija. Külsejére nézve szikár; modora nyájas és finom." (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1861. január 13.)