Normál kép: 465-476_pix_oldal_2_kep_0001.jpg | Méret: 770x513 | Színmélység: 24bit | Felbontás: 199dpi |
Nagy kép: 465-476_pix_oldal_2_kep_0001_nagykep.jpg | Méret: 1077x718 | Színmélység: 24bit | Felbontás: 199dpi |
Képaláírás: Török-bolgár falusi ház Ismertető szöveg: "A tűzhely a kémény alatt van, s hogy kifogjanak a teremtőn, miért nem apróra vágva teremti az erdőn a fát, ők sem vagdalják el, hanem a kéményen több hosszu szálat eresztenek le, az egyik vége lenn és benn van a földön, a másik meg fenn és künn a levegőben. Az also részét meggyujtják, s a mint lassankint fogy, akként esik a fa lejebb és lejebb, s ha elfogyott, ujra kezdik. Ebből az a tanulság: hogy ez a nép nem valami munkaszerető, hivják pedig őket bolgároknak. Vezetőnk elmondá, mi járatban vagyunk, mialatt a hozott halat egy kétes tisztaságu tuskóra lökte. A házigazda családostól együtt az égő tüz körül guggolt, s a mint megérté, hogy nála akarunk letelepedni, igen szivesen fogadott, helylyel kinált: üljünk le a divánra mondá, mialatt egy pár gyékénynyel beteritett szalmazsákra mutatott, ennyiből áll rendesen az a kényelméről hires török diván. Egy a tűz, fölé függesztett bogrács s egy nagy, felső részén kifurt tuskó (melyről később kitünt, hogy ünnepélyes alkalmaknál egy maga gyártotta faggyus kötélnek szolgál tartóul) egésziték ki a szoba butorzatát, s a markos bolgár deli feleségével, reánk bámuló borzas gyermekekkel az egész környezetet oly mélabus, regényes festői képnek tüntették föl. Valahogy törtük az oláh-bolgár nyelvet." Forrás: (Vasárnapi Ujság,7. évf. 39. sz. (1860. szeptember 23.)) |
Kapcsolódó dokumentumok: Emlék-töredékek A török falu |