Képaláírás: Gróf Bethlen János
Ismertető szöveg: "1848-ban Pesten a miniszteriális párthoz tartozott. Ez év septemberében Erdélybe küldetett b. Vay mellé kormánybiztosi segédül, s később az agyagfalvi gyülésen a székelység egyik vezetője lett. Majd ujra Magyarországra sietett képviselői állását elfoglalni, s mint ilyen, a mérsékelt párthoz csatlakozott. A fegyverletétel után családját Pestre telepitette, maga pedig 3 hónapig bujdokolt, mikor többekkel együtt bejelentvén magát, százhúsz társával kegyelmet kapott. Ezután 1853-ig maradt Pesten, midőn szeretett fiatal hitvesét gr. Teleki Zsófiát elvesztve, akkor még növendék hat fiával Kolozsvárra költözött, s legott egész buzgósággal kezdett müködni az egyedül nyitva álló társadalmi téren."
(Forrás: Vasárnapi Ujság 1864. 11. évf. 29. sz.)
1848-ban Pesten a miniszteriális párthoz tartozott. Ez év szeptemberében Erdélybe küldetett br. Vay mellé kormánybiztosi segédül, s később az agyagfalvai gyűlésen a székelység egyik vezetője lett. Majd újra Magyarországra jött, képviselői állását elfoglalni s a mérsékelt párthoz csatlakozott. A fegyverletétel után családját Pestre telepítette, maga pedig 3 hónapig bujdokolt, mire többekkel együtt bejelentvén magát, százhúsz társával kegyelmet kapott. Ezután 1853-ig maradt Pesten, midőn nejét, gróf Teleki Zsófiát elvesztvén, fiaival Kolozsvárra költözött és buzgósággal működött a társadalmi téren, különösen a nemzeti színház állandósítása ügyében. Alapos és a legapróbb részletekig kidolgozott terveket bocsátott közre. 1855-ben harmadmagával a színház felügyeletét elvállalván, köztudomás szerint tényleg ő volt az intendáns. Részt vett az erdélyi múzeum alapításában a református egyházi s iskolai ügyek fejlesztésében is. Az októberi diploma kibocsátása után támadt politikai mozgalmakban a vezetők közt találjuk. Az 1865-1866. országgyűlésen mint Udvarhelyszék követe foglalta el helyét és a következőn is részt vett a közügyek nehéz kérdéseinek megoldásában.
(Forrás: wikipedia)
|