Képaláírás: Torma Károly

Ismertető szöveg: "Tanulmányait a besztercei piarista algimnáziumban, majd a kolozsvári líceumban végezte (1848), ahol jogot tanult. 1848-ban követi írnokként kísérte el apját az erdélyi országgyűlésre, majd a pesti nemzetgyűlésen lett írnok. Ezután Bem tábornoknál szolgált mint honvéd, eme pályafutását 1849. augusztus 26-án fejezte be a zsibói fegyverletételnél. Iennentől bujdosásba kényszerült, megjárta a Kereki pusztákat, majd Biharban élő rokonaihoz került. Hazatérése után ő látta el a gazdasági ügyeket, mivel apja betegeskedett. 1853-ban vette át a csicsókeresztesi és kudui birtokait, ahol gazdálkodott és archaeologiával foglalkozott. 1855. január 25-én vette feleségül Szászvárosban vízszentgyörgyi Makray Sándor leányát, Makray Bertát. Frigyükből négy gyermek született, ezek közül kettő még gyermekkorában elhunyt. Torma Károly a gazdálkodással egyidejűleg közjoggal és régészettel is foglalatoskodott, ezidőtájt kezdte el gyűjteni az epigráfiai adatokat Dacia római kori történetéhez, valamint ásatásokat végzett Ilosván. 1857-ben látogatta meg csicsókeresztúri birtokán Theodore Mommsen német történész, aki a berlini tudományos akadémia megbízásából utazott Erdélybe hogy az újabb epigráfiai kincset felkuta­tassa, egyben Tormára is nagy hatással volt, újabb kutatásokra buzdította őt. 1861-ben megyei szolgabíró lett. 1861. december 20-án a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, 1881. május 20-ától pedig rendes tagja lett. 1863-ban követként vett rész a szebeni országgyűlésen, és az 1865. november 20-ai kolozsvári országgyűlésen, mely az unió újfent kimondta. Az országgyűlést követően január 9-étől 1867 tavaszáig a magyar országgyűlésnek lett tagja Deák-párti képviselőként. Kinevezték Belső-Szolnok vármegye főispánjává, mely tisztet 1872-ig töltötte be. Ekkor újból képviselővé választották, így ismét Deák Ferenc bizalmasai között tudhatta magát, a képviselőházban mint alelnök tevékenykedett. 1875-ben egy időre visszavonult, 1876-ban viszont már a kolozsvári egyetemen tanított mint közjogi tanár. 1878-tól a budapesti egyetemen oktatott régészetet. Feltárta Aquincum romjait (1879-1887), megalapította az acquincumi múzeumot. Másfelől Dácia kutatásával és leírásával is foglalkozott. 1887-ben nyugdíjazták, ezután Rómába (majd Porto d'Anzió) költözött. A Történelmi Társulat választmányának, a bécsi régészeti bizottságnak és a római archaeologiai intézetnek is tagja volt. Emlékbeszédet tartott róla Téglás Gábor a Magyar Tudományos Akadémiában 1904. december 10-én. 1909-ben leplezték le emlékművét az aquincumi múzeum falán. Főmunkatárs volt Mommsen Dacia epigraphiájának összeállításában. Számos szakfolyóirat publikált értekezéseit (Ephemeris Epigraphica, Erdélyi Múzeum, Archaeologiai Értesítő, Arch.-epigr. Mittheilungen aus Oesterreich)." (Forrás: Wikipédia)