Ismertető szöveg: Izsó Miklós (Disznóshorvát, ma Izsófalva, 1831. szeptember 9. - Budapest, 1875. május 29.) szobrász, a 19. századi magyar nemzeti szobrászat legnagyobb alakja. A sárospataki kollégiumban tanult 1840 és 1847 között. Az 1848-1849-es szabadságharcban megsebesült. A világosi fegyverletétel után bujdosni kényszerült. 1851 és 1856 között Rimaszombaton élt, ahol kőfaragóként dolgozott és közben Ferenczy István tanítványa volt. 1856-ban költözött Pestre, majd rá egy évre Bécsben dolgozott Meixner, később Gasser szobrászok műtermében. 1859-től a müncheni Akadémia növendéke volt. Ekkor kezdett hozzá - a magyar szobrászok közül elsőként - a népi figurák ábrázolásához. Első nagy sikerét a még Münchenben alkotott Búsuló juhász című szobrával aratta (máig is ez a legismertebb műve). A népéletet ábrázoló remek terrakotta-szobrok mellett számos híres kortársa mellszobrát is elkészítette. 1870 és 1872 között a Budai Főreáltanoda, 1871-től a Mintarajztanoda tanára volt. Köztéri szobrokkal is jelentkezett: ő alkotta az ismert debreceni Csokonai-szobrot. További köztéri műveit - elhatalmasodó tüdőbaja miatt - már nem tudta befejezni. A Magyar Nemzeti Galéria 71 szobrát őrzi. (Forrás: Wikipédia)