Képaláírás: Kazinczy Ferencz

Ismertető szöveg: "A debreczeni irodalmi kör vaskos és Ízléstelen ízlése ellenében ö határozott állást foglalt s melegen és lelke egész hevével támogatta azokat, kik akár a klassikusok, akár a francziák nyomdokain haladva,a formák szabatosságát s a nyelv finomságát tüzték ki czéljokul. Benne a régi és uj kor költőinek s prózairóinak tanulmányozása által korán kifejlődött a műérzék és izlés. Erezte a sok ideig irodalmilag nem müvelt nyelv ellapulásának s a szélesbedö fogalmi körökkel nem haladva, aránylagos elszegényülésének bilincseit, s mohón fordult a külföldi példányok felé, hogy nyomukon bővítse és gazdagítsa a nyelvet, simítván egyszersmind a kifejezéseket s élénkítvén a fordulatokat." (Forrás: Vasárnapi Ujság 1869. 16. évf. 6. sz. február 7.) (Forrás: Wikipédia)

Pályája második, jóval hosszabb időszakában inkább a klasszicista művelődéseszmény és ízlésvilág érvényesült. Előtérbe került az ízlés nevelése, a választékos stílus, a nyugati irodalmi minták követésének igénye és fontosságának hirdetése. A jelentős nyugati írók műveinek fordítását a magyar nyelv gazdagítása miatt is elsőrendű feladatának tartotta, 1808-ban írt, bár csak 1916-ban megjelent Tübingai pályamű-vében pedig (A magyar nyelv polgári nyelvvé emelése felől) a magyar nyelv hivatalossá tétele mellett állt ki. Tanulmányaiban, vitairataiban ebben az időben jelent meg programszerűen a magyar nyelv megújításának igénye. Már 1805-ben írt Csokonai-nekrológja, majd Kisfaludy Sándor műveiről 1809-ben közölt recenziója vitákat váltott ki irodalmi körökben. (Forrás: Wikipédia)