Képaláírás: Bacsányi János

Ismertető szöveg: "Hatása azonban nem volt már. S a magyar tud. akadémia, mely őt alakulásakor és elsőbb éveiben mellőzte vala,csak érdemeiről emlékezett meg, midőn 1843-ban a nyolczvanéves aggastyánt taggá választással tisztelte meg, mit azonban ő némán fogadott. Két év mulva, 1845. május ll-én elfordult kedélylyel rekesztette be hosszas, sanyaru életét, melynek kezdete annyi reménynyel, vége oly sivár emlékkel van jelölve. Tetemei a linzi köztemetőben nyugosznak. Költeményei összegyűjtve 1827-ben jelentek meg elöször; 1835-ben második,: bővített kiadásban. Teljesen Toldy Ferencz adta, 1865-ben, megtoldva prózai munkáiból is a jelesebbekkel. E kötet a mai olvasó elött sem fog idegenszerünek tetszeni; a nyelv bája, a szellem fenköltsége, az érzelmek nemessége még sokáig olvashatókká s élvezhetőkké teszik Bacsányi müveit." Forrás: (Vasárnapi Ujság 1869. 16. évf. 51. sz. deczember 19.)

Mikor Napóleon császár 1809-ben bevonult Bécsbe, Batsányi a szabadítót remélte benne. Volt kufsteini fogolytársa, a bassanói herceg kérésére ő fordította le Napóleon kiáltványát (május 15-én), amelyben az osztrákoktól való elszakadásra szólítja fel a magyarokat. A békekötés után kivonuló franciákat követve még ebben az évben Párizsba költözött. Napóleon évi 2000 frankos anyagi támogatást nyújtott neki. A császár bukása után Batsányi jelentkezett a Párizsba bevonuló osztrákoknál, akik 1815-ben a spielbergi börtönbe vetették, majd 1816-ban a feleségével együtt internálták: szigorú rendőri felügyelet mellett élt a felső-ausztriai Linzben. A kulturális életbe már nem tudott bekapcsolódni, így az ortológus neológus vita idején is az ortológusokat támogatta - valószínűleg információ hiányában, de magyarázzák Kazinczy ellenérzésével is. Hitvesének elvesztése (1839. július 24.) után egyre nehezedőbb magányban élt 1845. május 12-én bekövetkezett haláláig. (Forrás:wikipedia)