Képaláírás: Tomcsányi József
Ismertető szöveg: "1848-ban azonban a népképviselet alapján összegyűlt országgyűlésnek már nem az alsó házban volt tagja, hanem a főrendek házában, mert a Batthyány minisztériuma ajánlására Aradmegye főispánjává
neveztetett ki. Az idők azonban rohamosabban változtak. Tomcsányi a szerbek lázadásai által elpusztult bánsági vidék megtelepítésével próbálkozott meg, mint kormánybiztos, de a percznyi szilárd megállapodást sem nyújtó időben és mozgalmak közt e czélért keveset tehetett. Hogy ez nem rajta múlt, a második, a Kossuth elnöksége alatti kormány is elismeréssel igazolta, midőn őt Kossuth 1849-ben erdélyi kormánybiztosnak szemelte ki, azonban e megbízatásra nem vállalkozott. Majd a szabadságharcz után őt is befogták s csak a kegyvesztett Haynau által mentetett fel a vizsgálat alól."
(Forrás: Vasárnapi Ujság 1876. 23. évf. 20. sz. május 14.)
Tomcsányi Kristóf főszolgabíró és Szathmáry Anna fia. Iskolái végeztével Békés vármegyénél aljegyző, 1837-ben esküdt és később főszolgabíró lett. Az 1843-as országgyűlésen követként volt jelen és követjelentése az 1843-44-es országgyűlésről Szombathelyi Antaléval együtt nyomtatásban is megjelent Pesten 1845-ben. Szintén követi minőségben szerepelt az 1847-es országgyűlésen, 1848-ban Arad vármegye főispánja lett, 1849-ben Kossuth Lajos erdélyi kormánybiztossággal is megkínálta. 1861-ben Csongrád vármegye főispánjává nevezték ki, de az országgyűlés feloszlatása után lemondott 1867-ben Békés vármegye főispánja lett. (Forrás: Wikipedia)
|