Képaláírás: Münif Efendi.
Ismertető szöveg: MÜNIF EFENDI, volt közoktatásügyi, majd kereskedelmi miniszter, egyike Törökország legszabadelvübb és legfelvilágosodottabb férfiainak. Az Euphrath melletti Aintab helységben született. Gondos nevelésben részesült. Konstantinápolyban a külügymiszteriumi fordító osztályban töltött pár év után Berlinben követségi titkárul és tolmácsul neveztetett ki, s ott nemcsak a német nyelvet tanulta meg annyira, hogy Heinétől persa nyelvre fordíthatott több költeményt, de feleségül is német leányt választott. Az angol és uj görög nyelvet is birja a franczia és németen kivül. 1859-ben viszatérve Berlinből, újra belépett a fordító osztályba, majd 1862-ben a kereskedelmi-törvényszék második kamarájának elnökévé neveztetett ki. Itt a seikh-ül-iszlam egy kegyenczének elitéltetése által kegyvesztetté vált; állásához az elmozdithatlanság levén kötve, előbb a magas porta első fordítójává nevezték ki, tehát sokkal magasabb állásba léptették elé, de néhány hónap múlva ez uj állásából is elmozdították, így megfosztatván hivatalától s vagyona nem levén, kénytelen volt munkássággal tengetni életét. Kiadott egy tudományos havi folyóiratot "Medsmu'aii M'arif" czim alatt s fordított Voltaire műveiből. Ez utóbbi munkássága álta a fanatikusok gyűlöletét vonta magára, mert azok Voltairet istentagadó eretneknek tartják. Münif efendi tehát szerintök nagy bűnt követett el Voltaire fordításával és kiadásával. De egy más nagy
vétségbe is esett: folyóiratában Konstantinápoly utczáinak szabályozását, kiszélesítését és tisztogatását indítványozta. Előbbi bűntényeért "dinsziz" (vallástalan) nevet nyert, az utóbbi indítványáért a "deli" (bolond) névvel tisztelték meg. Később
azonban, midőn Perának egy nagy része a tűznek esett martalékul, a közvélemény más fordulatot vett s Münif efendit Pera és Galata törvényhatósága elnökévé nevezték ki. Ellenségei azonban, azzal érvelve, hogy egy vallástalan ember nem viselhet ilyen nagy méltóságot, kitúrták ez állásából. Kinevezték tehát müsztesárnak a rendőrminisztériumba, mely állása, ellenségeinek fondorlata folytán, szintén hamar megingattatott s 1873-ban a persa udvarhoz küldetett. Itt töltött Münif efendi három évet, midőn a múlt év február havában közoktatási miniszterré lett.
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1878. február 10.)
|