Képaláírás: Kossuth László síremléke Alsó-Dabason. - Ellinger fényképe után.

Ismertető szöveg: A dabasi temető e hó 13-án kegyeletes ünnepély színhelye volt. Negyvenegy év előtt . épen e napon hunyt el Kossuth Lajos édes atyja, mély bánatban. Fia fogva volt ekkor, és nem lehetett jelen a halálos ágynál és a temetésnél. Negyvenegy év múlva sem lehetett jelen. "Lélekben önökkel leszünk - irta volt Kossuth közelebb egy e napra vonatkozó levelében - csak igy lehet, csak így szabad ott lennünk".
A Kossuth-család 1837-ben költözött Pestről Alsó-Dabasra, mindjárt Kossuth Lajos befogatása után. Kossuth lévén a család fentartója, elfogatása után szükségessé vált a takarékosság, és a szerény falusi életbe kellett vonulni, hol azonban a fővároshoz is közel maradhattak. Itt éltek abban a házban, melyet egyik rajzunk mutat, 1840-ig, mikor Kossuth végre kiszabadult a fogságból. Atyja már a temetőben nyugodott.
Sirját márványtábla fedte, mely minden látogatót figyelmessé tett, hogy ki aluszsza itt örök álmát. De az utolsó időkben már az elhagyatottság vette körül a sirt. A temető csendjét többé semmi sem háborította, a temetések és a sír-látogatók sem, mert a halál számára más békés tanyát avattak föl. A régi temető sírjait és útjait felnőtte a fü: az akáczfák sűrűn kihajtottak mindenütt, s bokrok és lombok fedték el a horpadt sírokat. Zlinszky Istvánné úrhölgy volt, ki megpendítette az eszmét, hogy Kossuth atyjának sirját ki kellene szabadítani az elhagyatottságból, s e néma magányt megjelölni diszes emlékekkel. Engedélyt kért Kossuthtól, hogy a sirt gondviselés alá vehesse. Bizottság alakult dr. Halász Géza, Budapest főváros nyugalmazott tiszti orvosának s dabasi közbirtokosnak elnöklete alatt, mely a síremlékre gyűjtéseket indított, így állították föl a sírra az emléket, melynek leleplezése ünneppé lett. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1880. junius 20.)