Képaláírás: Halottak napja Szent-Pétervárott: A síroknál.

Ismertető szöveg: Mondják, hogy klasszikus népek tulajdona nevetni a halált, s nagyra veszik a görögöknek, hogy halotti meneteikben sem hiányzott a táncz, s a sírköveikre lakodalmi mulatságok zajos jeleneteit metszették reá. Na ha ez áll, akkora világ legklasszikusabb nemzete bizonynyal a muszka. Az nemcsak a halotti tort üli meg zajos mulatsággal, a mit iszen más nemzeteknél is megtesznek "a nevető örökösök", hanem még az ősök porladó tetemeihez is kizarándokol, hogy örömtelt mulatozásban adjon a pietásnak nyilvánulást. Már persze ez a nyilvánulás is csak olyan, a minő az ő természetétől telik, a mely természetről pedig már a nagy Napóleon is megmondotta : vakard meg a muszkát, és megtalálod a tatárt.
Minden esztendőben háromszor történik meg, április, június és augusztusban, hogy fölszedi sátorfáját az egész város, s hosszú menetekben veszi kifelé útját a temetőbe. Mennek mint a jó katona, ellátva magokat azokkal a fegyverekkel, melyekkel meg lehet győzni az ellenséget. A halottak ünnepén legfőbb ellenségük a bánat, az ellen pedig nem használ az érczből öntött battéria, hanem annál többet azok a nagykaliberü ütegek, melyeket a pinczetokban lehet szállítani. S a muszkának meg kell adni, hogy makacs katona. Megállja helyét Plevna ütegei előtt is, de ezek elől sem veszi a dolgot szaladásra. Leheveredik az ősök sírja tövébe, hogy annál közelebb legyen azok szelleméhez. A mely szellemnek tudvalevőleg a latin neve: spiritus. És e szellem oltalma alatt aztán elfelejti a földi bajt, a kancsukát, a nihilistákat, a házmester-uralmat, szibériai ólombányákat s nem jut eszébe semmi, csak a jelen. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1880. november 14.)