Képaláírás: Tehénhimlő-oltás.
1. Tehénhimlő-oltás jegyei.
2. Az oltóanyag kivétele a borjútól.
3. Gyermekek beoltása.

Ismertető szöveg: A himlő elleni védoltás ellen sok orvos és nemorvos igen súlyos vádakat hozott fel ujabb időben. Kétségbe vonták többek között azt is, hogy a himlő ellen nyújtanának valami oltalmat, sőt sokan azt állították, hogy a beoltott egyének közül többen vesznek el a hólyagos himlőben, mint a be nem oltottuk közül. Statisztikai összeállítások megdöntötték ez utóbbi okoskodást. Kimutatták kétségtelenül, hogy ez nem áll, s hogy a beoltottaknak sokkal nagyobb százaléka van megoltalmazva, mint a be nem oltottaknak.
De igen erős ellenszenvet keltett az oltások ellen sokhelyen az is, hogy egyik gyerekből a másikba nem csak e himlő elleni biztonságot, hanem egyes betegségek:e való hajlamot, söt magát a betegséget is át lehet oltani. Tudvalevő dolog, hogy az oltó anyagot egy már beoltott gyermekből szokás venni, s ezzel oltják be a másikat, a harmadikat, stb. ezekből veszik ismét a többiek oltásához való anyagot. Ha már most az egyik valamely ragadós betegségbon szenved, ezt sorba beolthatják valamennyibe, s a szegény áldozatok vére egész rendszeresen meg lesz mételyezve. Különösen a skrofulózus betegségek oltattak be ily módon nagy mértékben.
Az angol orvosok, hogy ennek elejét vegyék, magára az oltó anyag nyerésére borjukat használnak fel, melyeket előbb megvizsgálnak , ha vájjon tökéletesen egészséges állapotban vannak-e ? Az oltó anyagot a borjúnak bőre alá fecskendezik, s e borjut beállítják az istállóba. Öt nap múlva a még nyilt oltási sebhelyekből friss anyagot nyernek, melyet be lehet oltani a gyermekekbe. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1883. január 21.)