Képaláírás: Schulze-Delitzsch.
Ismertető szöveg: Schulze-Delitzsch Ármin 1808. augusztus 29-én Delitzschben született, hol atyja polgármester volt. A jogi tanulmányok befejezése után 1841-ben biró lett szülővárosában. 1848-ban a porosz nemzetgyűlésbe képviselőnek választatván, a balközéphez csatlakozott s azon év november havában azzal a merész határozati javaslattal lépett föl, hogy a nemzetgyűlés tagadja meg az adót. Az 1849-ben szétoszlatott kamarának is tagja volt.
1850-ben alapitá szülővárosában az első "előlegező egyletet", megindítva ezzel azt a hatalmas mozgalmat, mely egyre nagyobb körökben hódított s nevét a társadalom nagy jóltevői közé iktatá. E mozgalom vezetését ő tartá kezében a német előleg-egyletek központi irodájának 1859 óta ő volt vezetője, 1864-ben pedig ő volt ügyésze az átalános szövetkezetnek s egyúttal kiadója a német fogyasztási egyletek közlönyének.
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1883. május 6.)
|