Képaláírás: A Harkányi fürdő
Ismertető szöveg: "Az album disznóbőr antik kötés, kívül egyetlen díszítés a domborművű két babérgaly, melyek egy pongyolán odavetett szalagot fonnak át, a következő felírással. Apáti dr. Than Károly 1886/7. A díszt Loránfi tanár modellálta, az albumot pedig Morzsányi jól ismert műhelyében kötötték. A belső díszítés egy aquarell-czimlapból s négy olajfestésből áll, mind Roskovics Ignácz festőművész kezétől. A czímlapon éremalakú sikerült arczképe van Than tanárnak szimbolikus díszítés közepett a négy képhez életének nevezetesebb mozzanatai szolgáltattak tárgyat. Az első az 1849 január 4-én vívott vízaknai ütközet részlete, melyben 14 éves korában vett részt s akkor meg is sebesült a második a régi laboratórium épületének újvilág-utczai bejáróját s az új vegytani intézet egy részét mutatja, amazt esteli, ezt reggeli derült világításban a harmadik a harkányi kányi fürdőt, a negyedik a Margitszigetről a vízesést
állítja élőnkbe. Mindkettő nemcsak azért van megörökítve, hogy az ásványvizek Than által nagy gonddal végrehajtott analyziseire emlékeztessen, hanem főleg azért, mert e vizek közül a harkányi döntőleg hatott a szénoxysulphid fölfedezésére s fényt is vetett arra a kérdésre, hogy a kénes vizek némelykor miféle ok folytán nyerik hydrogensulphid tartalmukat. Az album többi részét az üdvözlő irat, melyet dr. Ilosvay Lajos műegyetemi tanár fogalmazott, s mintegy kilenczszáz aláírás töltik be közöttük tan- és közegészségügyünk nevezetesebb képviselőinek aláírásai."
(Forrás: Vasárnapi Ujság 1888. 35. évf. 2. sz. január 8.)
|