Képaláírás: Deák Ferencz, Báró Eötvös József

Ismertető szöveg: "A fölirati javaslat olvasásának befejezte után perczekig hangzott a fölkiáltás: Elfogadjuk, elfogadjuk egyhangúlag! Eötvös József br. odasietett a nyugodtan ülő Deák Ferenczhez és kérdezte tőle: lehető e most az elfogadás? a mire ez ugy felelt: hogyne volna lehető, ha a ház akarja! Bernáth Zsigmond, a ki a június 5-én tartott ülésben arra a kérdésre : a háznak első felszólalása fölirat legyen-e, nemmel felelt, most föliratkozott, hogy az elfogadás iránt megtegye az indítványt. Ghyczy Kálmán elhagyta elnöki helyét, hogy megismerkedjék a ház hangulatával. Nyáry Pál bizonyítgatta neki, hogy a kívánság teljesítése sérti a létrejött megállapodást és szabályellenes is. Hét nem állott a szabály 1848-ban? kiáltott oda Lónyay Menyhért és mégis hogyan keletkezett a végzés a 200,000 katonára és a 60 millió frtra nézve, s nem épen te voltál-e akkor az azonnal való elfogadás mellett az agitátor? Jól van, jól, felelt Nyári de Bécsben lesz ellenvetések. Hát Mária Terézia idején vágott vissza Lónyay Menyhért a vitám et sanguinem nem igy mondták ki?" (Forrás: Vasárnapi Ujság 1888. 36. évf. 44. sz. október 28.)

Az országgyűlés kívánsága az lett volna, hogy Deák, mint a régi nádorok, segédkezzék a koronázás ünnepélyes aktusánál, de Deák ezt is visszautasította, mint minden más jutalmat és kitüntetést. Neki egy kézszorításnál többet még királya sem adhatott. Jutalmát hazája jövőjének és békéjének biztosításában, a király és nemzet közti bizalom helyreállításában nyerte el. E tudat szolgáltatott neki kárpótlást erősen megrendült népszerűségéért. Mert kétségtelenül a magyarság igen jelentékeny része a nemzet jogairól való lemondásnak tekintette a kiegyezést és bár személyes jelleméhez a legkisebb gyanú sem fért, jogfeladással vádolta őt. (Forrás:wikipedia)

Ezután már nem tudott maradandót alkotni: ő mindig a birodalmi kormánnyal való kiegyezést pártolta, az események azonban egyre inkább forradalmi színt kezdtek ölteni. A szeptember 28-ai véres események (Lamberg grófnak a Lánchídon történt meglincselése) után Bécsbe utazott családjához, majd továbbment Münchenbe, ahol folytatta történelmi és bölcseleti tanulmányait, és kizárólag az irodalomnak élt. 1853-ban tért haza, s budai villájába vonult vissza. Még ez évben kiadta német nyelven azt a munkáját, amely Ausztria nagyhatalmi szerepének valódi biztosítékait tárgyalja. E könyvét sokan félreértették: azzal vádolták, hogy az ország ősi jogait akarja feláldozni, hogy Ausztriának engedményeket tegyen. 1855-től szinte csak az Akadémiának és a Kisfaludy Társaságnak élt, amelyet a forradalom után ő szervezett újjá. (Forrás:wikipédia)