Képaláírás: Az osztrák-magyar monarkhia irásban és képben: A zsámbéki prépostsági templom belseje

Ismertető szöveg: Másik mutatványképünk egyik kiváló építészeti műemlékünket, a XIII. században, 1270 körül átmeneti stílban épült zsámbéki prépostsági templom belsejét tünteti föl Benczúr Béla rajzában.
Zsámbék a Duna jobb partján, a Buda és Esztergom közti hegyekben fekszik s már messziröl feltűnik a régi premontrei zárda és templom omladékaival. Ki építette, az az okiratokból ki nem derül, a zárda azonban már egy 1258-ik évi okmányban mint "Monasterium B. Joannis de Samboch" említtetik, mely 1295-ben a premontrei szerzet zárdái közé soroztatott. 1475-ben IV. Sixtus pápa helybenhagyásával a zárda templomával együtt a pálosoknak engedtetett. 1542-ben a törökök tetemesen megrongálták s 1763-ban a zárda és templom még megmaradt ép részét földrengés változtatta rommá. Csudálni lehet, hogy e zárda és templom falai a több mint három századon keresztül tartott pusztítás daczára mégis fennállanak s még ma is oly erősek, hogy még soká fognak az idő vasfogával daczolni. A templom a XIII. század átmeneti román ízlésében három hajóval épült, kelet felé álló félkör-alaku apsisokkal. Belső berendezése az árpádkori lébényi és szent-jáki templomokéhoz hasonló s bazilika-modorú, mely szerint a középhajó magasabb az oldalsóknál- A három hosszhajó csúcsívű keresztboltokkal, az apsisok félgömbidomú boltozattal voltak fedve.
E rom nyugati részén van a főkapuzat szép, román izlésü oszlopaival és diszítményeivel s ugyané részén két felöl két csonka torony emelkedik, melyek emeletei szintén román stylű oszlopocskák által elválasztott hármas ablaknyilásokat tüntetnek föl. A párkányzat fogas diszítményekkel és konzolákkal van ellátva, melyek még ma is meglehetős jó karban vannak. A falazat faragott kövekből áll s a vakolat rajtok még ma is oly erős, hogy egyes köveket csak a legnagyobb erőfeszítéssel lehet kifeszíteni. Fájdalom, az odavaló emberek az erőfeszítést nem sajnálták s házaik és pinczéik fölépítésére sokáig e romokból szedték a köveket. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1886. május 16.)