Képaláírás: Kalotaszegi népviselet

Ismertető szöveg: "A mint népünk között századokon át tartotta magát e munka tiszta eredeti stíljében, ugy fog az tovább is terjedni, mert életerős szépsége, tartóssága táplálja, erősíti az életét. S ezeket a régi magyar mmtákat közlik a német divatlapok, mint ó-németet. Ezeket, melyeket én nyolczvan éves anyókák tulipános ládáiból kerítettem elő s melyekre az öreg asszonyok azt mondták: oda adom levarrás végett, de meg nem válok tőle, mert még a szegény nagyanyám anyjáé volt. Ezeket a mintákat, melyek ott virítanak ódon kis templomaink karjain, szószékein, ott sötétlenek a korhadt kapüfeleken, a temetők fejfáin, kidőlt sírkövein, azzal a sajátos jelleggel, mely rá vall a falu festőire, vésőire. Keleti minták ezek egytől egyig, átültetve, gyökeret verve a magyar földben s erős ágai már egészen a szép fantázia sajátos virágait hajtják. Ezért lesz ennek az eredeti szép munkának tartósabb élete, mint a divat termékeinek, s azért remélem, hogy ez a vidék ugy fel fog virágozni e munka által, a mily dús hajtásban virítanak fodorvásznán a tulipánok, szegfűk és majoránnák." (Forrás: Vasárnapi Ujság 1887. 34. évf. 25. sz. június 19.)

Kislány, nagylány és asszony megkülönböztetésében a hajviselet és a fejrevaló volt a meghatározó. A kislányok kétfonatos, tyukosiba font hajat, a nagylányok, egyfonatos, egytyikásat hordtak, legtöbbször piros szalaggal. A férjhez menés után már kontyban hordták a hajukat. A párta az egész magyar népművészet egyik remeke, a kalotaszegi női viselet ünnepi darabja, melyet a lányok a konfirmációtól a lakodalomig viseltek. A párta hátsó részéből hosszú hímzett szalagok csüngtek, selyembojttal. A bojtot a párta nélkül is viselték, még pár évig a férjhez menés után is. Felkontyolás után az asszonyok fejrevalója az egyszerű fekete vagy díszes, cifra, gyöngyös főkötő lett. Ünnepi viselet volt a főkötő elejére kötött gyöngyös csipke és ezen a kontyoló fátyol vagy dulándré. A legáltalánosabb hétköznapi és ünnepi fejrevaló a sötét színű, apró, élénk mintás keszkenő. Mezei munkában a nők szalmakalapot viseltek. A bő ing eleje, háta és ujja ráncolt, melyek a nyaknál gallérba, a karon kézelőbe voltak összefogva. Díszítés szerint lehet az ing vállfős, melynek ujja és vállrésze gazdagon varrt írásos vállfős mintás, és lehet kötétes ing, melynek az ujja külső oldalán kötétes varrásmintás. A minták településenként, viselőjének életkoraként és a viselés alkalma szerint változó színűek lehettek (piros, kék, fekete). (Forrás: Wikipédia)