Képaláírás: Víla.
Erdei tündér a délszlávok regéiben.

Ismertető szöveg: A vílák nagy hegyekben és kősziklák közt a nagy folyamok mentén élnek. Minden víla fiatal, szép, fehér habszerü öltönyt visel, a mellén és derekán szétbontva hullámzik alá hosszú haja. A vílák addig, mig valaki meg nem sérti őket, senkit nem hántanak, de ha akad olyan vakmerő, a ki akkor háborgatja, midőn a hegyi mezőkön a "kolót" lejtik vagy vadásznak, akkor azt a vílák megvakítják vagy kezét, lábát megbénítják, vagy pedig nyíllal megszúrják a szivét, hogy szörnyet hal azonnal.
A viláknak rejtett szárnyaik vannak, melyekkel a felhőkbe repülnek s ottan a mennykövekkel játszanak. A vílák vadásznak, gyönyörűen énekelnek és a sebeket gyógyítják titkos hegyi füvekkel. A víla ha beleszeret egy földi lénybe, annak ez a szerelem életébe kerül ("víla megeszi szivét"). A hősnek többnyire barátnője lesz a víla, ki őt bajában megvédi és megmenti. A hős a vílának "pobratim" (fogadott fivére) és a víla neki "poszesztrima" (fogadott nővére). Leghíresebb víla a szerb hősi költeményekben a Ravijojla, a ki hires énekesnő és a szerb nép hősének, Kralyevics Markónak a "poszesztrimája" és védnöke.
Mikor a víla világra jön, akkor az anyának egy tavaszi gyönyörű reggelen egy csudálatos növény fakad fel a szivéből, egy liliom-fehér virág, melynek kelyhéből születik a víla-gyermek. Itt a virág kelyhében a méhecske mézzel táplálja, a hajnal harmattal itatja, mig a gyermek nő és nő, és az anya szivétől elválik. Akkor a,z anya jávorfa-levelekbe burkolja a kis tündér lányát s a hegyi kigyó leszen a dajkája, - hogy ő is mint kigyó marja majd az ellenséget - a hegyi szellő ringatja a bölcsőjét, mig fel nem nő nagyra, hegyek csodájának, - gyönyörű szép lánynak, tiszta és ártatlan szellemi lénynek. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1889. április 7.)