Képaláírás: A kesergő asszonyok Krisztus sirjánál. - Feszty Árpád festménye a Műcsarnok mostani kiállításán.

Ismertető szöveg: A "Kesergő asszonyok Krisztus sírjánál" nem az egyházi festészet hagyományos felfogásait követi. A művésznek volt bátorsága önállónak lenni, de volt érzéke a bibliai tárgynál megtartani a vallásos gyöngédséget is. Főalakja egészen modern, a többi azonban emlékeztet, hogy e sirt nemcsak marczangoló fájdalom, hanem mély áhítat is veszi körül. Négyszögletű, hosszú fehér kő fedi el a sirt, mely a sziklás talajba van vágva. Komor körülötte minden. Kopár szirtfal emelkedik hátul a elzárja egészen a kilátást. Csak felül látszik a kelet sötétkék ege. A sziklapárkányból haragos zöld cziprusok nyúlnak föl ezeknek is csak tövét látni. Egy bokor kaktusz a repedések közt, lejebb a tavasz virágzatában egy ritkás bokor enyhíti a táj kopárságát A magány, az elhagyottság, a csend ül e tájon, mely kiégett a nap hevétől. A sirt négy nő veszi körül, letérdelve. Mindenik más és más kifejezője a fájdalomnak. A sírra ráhelyezték a tövis koszorút és Veronika kendőjét. Hoztak egy pálmagalyat is, a vértanúság, a diadal jelét, de a ki hozta, nem birta a sirra helyezni, kihullt kezéből, s ő maga odaroskadt a kőre, szétterjesztett karral, fejét megtörten nyugtatva a kőlapra, ruhája föltépve mellén, haja szerte omolva. Arczát nem látjuk, de egész alakja beszéli fájdalmát, kétségbeesését. Ez Magdolna, nem az egyházi festészet dogmatikus Magdolnája, hanem a szenvedélyes fájdalomtól összezúzott nő. A művészt ez foglalkoztatja legjobban, ez a nagy fájdalom, ez a boldogtalan nő, kiről irva találta, hogy fiatal és rossz volt, de megtisztult és szent lett. Puha, fehér öltönye, mely plasztikusan fedi a szétömlő vörös haj, mely ragyog - a képnek fényes és villogó színeket adnak. A sir alsó részénél térdel a két Mária. A szenvedő anya erőtlenül összeroskadt térdein, összekulcsolt keze lehull maga elé arczán, szemeiben a nagy fájdalom, de a szelid megnyugvás is. A szenvedő anya alakjában a festő követte a régi mestereket, kik az anyai fajdalmát nem kitörésében, hanem vallásos megnyugvásában festik, vagy pedig jelképileg hét tőrrel szivében. A másik Máriának alakját a sirkő elfedi ez szintén leroskadva térdel s csak mellképe emelkedik ki. Feje, válla fehér lepelbe burkolva, imára összetett keze fölvonva ajkai elé. Imádkozik lelkéből. A sir fejénél a legszelídebb alak, Salome, a ki az imában keres vigaszt. Nincs megtörve fölegyenesedve térdel, szintén összetett kézzel. Fiatal, szép arczán az isteni akaratban való megnyugvás, a hit. Nagy ellentét a fájdalomtól összezúzott Magdolna mellett, de jól eső ellentét. A régi mesterek szellemének tanulmányozását Saloméban föl lehet ismerni. A képen itt érintkezik a régibb felfogás a modern előadással. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1889. deczember 8.)