Képaláírás: Beöthy Zsigmond
Ismertető szöveg: "A tevékeny férfiúnak munkásságát egyháza is nagy mertékben igénybe vette. Már 1840 június 21 én választotta meg a komáromi református egyház aljegyzőnek, 1846-ban a dunántúlireformátus
egyházkerület világi aljegyzője lett, míg végre 1860-ban a kerület bizalma a világi főjegyzőséggel tisztelte meg. Később mint a komáromi reform, egyház főgondnoka, egyházát képviselve, vett részt az egyházmegye és egyházkerület tanácskozásaiban is. A dunántúli egyházkerület jegyzőkönyvei, melyeknek szerkesztésében, mint a kerületnek több évek óta már köztiszteletnek örvendő világi főjegyzője részt vett, elég tanúságot tesznek buzgalmáról ép úgy, mint ügyes tolláról. Hivatali székhelyén, Budapesten is tevékeny szolgálatokat tett a ref. egyháznak, a mennyiben a Baldácsy-alapítvány kezelő- és igazgató-bizottságának is választott tagja. Tagja egyszersmind a dunamelléki egyházkerület jogügyi bizottságának, s buzgón mű-ködő elnöke ma is a gróf Lónyay Menyhért j indítványára létesített országos ref. egyházi közalap végrehajtó-bizottságának, elnöke és gondozója, továbbá a komáromi nagyterjedelmű egyházmegyének, s tevékenységét egyházi téren tetézte még azzal is, hogy egyháza alkotmánya és jogai érdekében több gyakorlati hasznos könyvet adott ki."
(Forrás: Vasárnapi Ujság 1890. 37. évf. 33. sz. augusztus 17.)
Középiskoláit szülőhelyén és Pozsonyban, a jogot a pesti egyetemen végezte. Első költeménye a Regélőben jelent meg (1834). A jurátus éveket az 1839-40.évi országgyűlésen Pozsonyban töltötte, majd visszatért Komáromba, ahol 1841-ben ügyvédi vizsgát tett. 1845-től szolgabíró volt. 1846-ban a dunántúli evangélikus egyházkerület világi főjegyzőjévé, majd az országos közalapítványi bizottság elnökévé választották. 1848-49-ben a közoktatási minisztériumban volt fogalmazó, majd titkár. Az 1850-es években Komáromban ügyvédként működött. 1861-ben Komáromban országgyűlési képviselővé választották. 1862-ben Pestre költözött és a birói pályára lépett mint a pesti váltótörvényszék ülnöke. (Forrás:wikipedia)
|