Normál kép: 573_676_pix_Oldal_27_Kep_0002.jpg   Méret: 702x1012 Színmélység: 24bit Felbontás: 199dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Képaláírás: Dessewffy Arisztid

Ismertető szöveg: "Miután a négy tábornoknak külön-külön a halálos ítéletet a kivégzést elrendelő záradékkal együtt felolvasták, mi egy jó félórát vett igénybe, mindannyiról levették a lánczokat, és kezeiket erősen hátra kötvén, egymástól négy lépésnyi távolságban letérdeltették. Mindezt a porkoláb végezte, és pedig nagyon ügyetlenül, a mennyiben a köteleket nem készítette volt előre, hanem egy rossz késsel úgy metélte szét. A vértanuk szemeiket nem akarták bekötöztetni, de a vezénylő tiszt csakis Kiss Ernőnek engedte meg, hogy a halálnak a szemébe nézhessen. Ekkor a lelkészek a katonaság mögé léptek, és egyszerre tizenhat lövés dördült el, alig két lépésnyi távolságból. Kiss Ernő kivételével, kit a golyók mellbe és altestébe értek, a többiek azonnal meghaltak. Ekkor egy gránátos a tiszt parancsára fegyverét Kiss Ernő tábornok fülébe sütötte el, mi által annak fejét egészen szétroncsolta. A vértanuk, mielőtt letérdeltek volna, felső ruháikat levetették. Ezeket a porkoláb magával vitte, este pedig, midőn a tetemeket ott a helyszínen elásták, az e munkára kirendelt katonák még a vérrel áztatott ingeket is lehúzták róluk és így meztelenül kerültek a sírba." (Forrás: Vasárnapi Ujság 1890. 37. évf. 40. sz. október 5.)



Július 5-én másodszor is megnősült, Szinnyei Merse Emmát vette feleségül. Július elejétől a felső-magyarországi hadsereg lovassági főparancsnokaként feladatul kapta az orosz sereg előrenyomulásának akadályozását. A lovasság élén kiválóan szerepelt a július 20-ai turai ütközetben. A Szeged környékén összpontosított magyar főerők lovassági főparancsnoka, majd augusztustól ismét a IX. hadtest parancsnoka lett. Részt vett az augusztus 5-ei szőregi, majd az augusztus 9-ei temesvári csatában. Augusztus 16-án átadta a hadtest parancsnokságát Lázár Vilmos ezredesnek. Lehetősége lett volna Törökországba menekülni, de volt bajtársa, Franz von Liechtenstein herceg altábornagy biztatására augusztus 19-én Karánsebes mellett a császári csapatok előtt letette a fegyvert. Liechtenstein tábornok utóbb valóban közben is járt bajtársa érdekében, de eredménytelenül: az aradi hadbíróság Dessewffy Arisztidet kötél általi halálra ítélte. Mivel császári csapatok előtt tette le a fegyvert, ítéletét Haynau később kegyelemből golyó általi halálra változtatta. A golyó által kivégzettek négyes csoportjában másodikként lépett a kivégző osztag elé. (Forrás:wikipedia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page