Normál kép: 573_676_pix_Oldal_27_Kep_0003.jpg   Méret: 525x913 Színmélység: 24bit Felbontás: 199dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Képaláírás: Leiningen-Westerburg Károly Ágost

Ismertető szöveg: "Miután a négy tábornoknak külön-külön a halálos ítéletet a kivégzést elrendelő záradékkal együtt felolvasták, mi egy jó félórát vett igénybe, mindannyiról levették a lánczokat, és kezeiket erősen hátra kötvén, egymástól négy lépésnyi távolságban letérdeltették. Mindezt a porkoláb végezte, és pedig nagyon ügyetlenül, a mennyiben a köteleket nem készítette volt előre, hanem egy rossz késsel úgy metélte szét. A vértanuk szemeiket nem akarták bekötöztetni, de a vezénylő tiszt csakis Kiss Ernőnek engedte meg, hogy a halálnak a szemébe nézhessen. Ekkor a lelkészek a katonaság mögé léptek, és egyszerre tizenhat lövés dördült el, alig két lépésnyi távolságból. Kiss Ernő kivételével, kit a golyók mellbe és altestébe értek, a többiek azonnal meghaltak. Ekkor egy gránátos a tiszt parancsára fegyverét Kiss Ernő tábornok fülébe sütötte el, mi által annak fejét egészen szétroncsolta. A vértanuk, mielőtt letérdeltek volna, felső ruháikat levetették. Ezeket a porkoláb magával vitte, este pedig, midőn a tetemeket ott a helyszínen elásták, az e munkára kirendelt katonák még a vérrel áztatott ingeket is lehúzták róluk és így meztelenül kerültek a sírba." (Forrás: Vasárnapi Ujság 1890. 37. évf. 40. sz. október 5.)



A kivégzése előtti utolsó perceiben a becsületét ért támadásokat verte vissza: Csak most, későn esett tudomásomra, hogy a hírlapokban felülem azon hír szárnyal, mintha én Buda vára bevételénél az osztrák tiszteket orozva legyilkoltattam volna, nekem most többé lapok útján ezt megcáfolni alkalmam nincs, de itt az utolsó percben, Isten szabad ege alatt, a jelenlevők előtt midőn mindjárt az Isten ítélőszéke előtt állandok e felőlem terjesztett hírt ünnepélyesen alacsony rágalomnak nyilvánítom. Kötél általi halálra ítélték, tizedikként végezték ki (hatodik volt a kötél által kivégzettek sorában). (Forrás:wikipedia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page