Képaláírás: Szathmáry-Latkóczyné.

Ismertető szöveg: A nemzeti színház legrégibb s egyik legérdemesebb tagja, Szathmáry-Laczkóczyné, leánynevén Farkas Lujza, január 31 -én búcsúzott el attól a közönségtől, melynek negyven éven át annyi vidám, élvezetes órát szerzett művészetével.
Szathmáryné, úgyszólván, a színpadon született. A magyar színészet egyik érdemes úttörőjének, Farkas Jánosnak a leánya volt, a kit deli termetéért és kifejezésteli arczáért is, de megkülönböztetésül is egy hasonnevű pályatársától, a "szép" melléknévvel ruházott föl kora. Ennek a "szép Farkas"-nak szini vándorúton, Rimaszombatban, 1818-ban született leánya volt a kis Lujza. Alig volt hat éves, mikor atyját elvesztette. Édes anyját még előbb. De ö már ebben a korában is a színpad szükséges "kellékei" közé számíttatott. A "Salamon ítélete", "Heródes mészárlásai" czímű élőkép-csoportokban az övé volt a főszerep s "Abel halála"-ban már az angyalt személyesítette, a ki néhány szó kíséretében nyújtja át a beteg Ádám számára a mennyből hozott gyógyfüvet.
Az 1832-ik év tavaszán volt, hogy mint tizennégy éves leányka Kolozsvárott először föllépett. A közönségnek rendkívül megtetszett a kiváló szépségű naiva, ki nemcsak megjelenésének elragadó bájával, de játékának és előadásának kedvességevel is elárulta a benne rejlő tehetséget.
Tizenhat éves korában ment nőül Szathmáry Dániel színészhez, ki akkortájban jelentékeny szerepet játszott a színészetben. A forradalom vihara Szathmáry Dánielt is a csaták tüzébe szólította. Nem is tért onnan többé vissza. A legelső ágyúgolyók egyike megölte a vitéz vörössapkást a fejértemplomi csatában és Szathmáryné Farkas Lujza özvegyen maradt. Ekkor vidékre ment s az ország majd minden nagyobb városában megfordult, mindenütt báliért, elismerést aratva. Népszerűségben vetekedett a korszak legjelesebb színésznőivel. 1851-ben ismét vissszatért Pestre, hol a nemzeti szinház tagjai közt találjuk.
Nőül ment Latkóczy Nándorhoz, kivel a vidékre költözött s csak 1857-ben tért ismét vissza a nemzeti színházhoz, melynek ettől kezdve állandóan tagja maradt.
Kitűnő szerepei voltak az egykor oly fölkapott "Tücsök" Fadette anyója, "Komeo és Júlia"-ban a dajka, Moliére "Tartuffe"-jében Pernellné, Sardou "Idegesei"-ben Tuffier asszony, az "Ármány és szerelem"-ben Millerné, a "Peleskei nótárius"-ban Tóti Dorka, a "Mátrai vadászatok"-ban a színésznő, de mindenek fölött Szigligeti "Mamá"-jában a czimszerep, az utolérhetetlen Mogoriné.
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1891. február 8.)