Képaláírás: A kolostorok világából
Francziaországi pálos. Nitriai remete. Kolduló barát. Trappista.
Domokos-rendi szerzetes. Pálos szerzetes. Jezsuita hittérítő Tonkingban. Jezsuita hittérítő Khinában.

Ismertető szöveg: A magyar pálos szerzetesek ruhája fehér kámzsából s ugyan ilyen szinű csuklyás vállkendőből állt. E szerzetesek közül szakállt csak egy-két öregebb viselt, midőn pedig kimentek a zárdából, széles karimájú fekete nemez kalapot s bő köpenyt hordottak. A franczia pálosok eltértek magyar társaiktól. Ezek durva fehér kámzsájok felett fekete vállvetőt használtak, elől fehér posztóból kivarrt halálfejjel. Csuklyájuk hegyes, fekete szinű s a nyakat és vállat is fedi. Ezen pálosokat "halál-testvérek"-nek is szokták nevezni.
A kolduló barátok ruhája, minőket ma is gyakran láthatunk lehető egyszerű durva posztóból készült csuha, mely a nyak hátsó részéhez erősített csuklyával van ellátva. Ez pótolja a kalapot is. Övükre durva kötelet kötnek.
A nitriai remeték, az asketikus ősei ruházata szintén igen egyszerű volt, a mint ez a sivatag jellegének, melyben e szerzet megvonult, legjobban megfelelt. A szőrruha felett rövid köpenyt viseltek s mezítláb és hajadonfővel jártak.
A domokosok öltözete változásokon ment át, s kezdetben a világi papok öltönyét viselték. A mai egyenruha fehér posztó csuhából, ugyanolyan vállvetőből és kerekded csuklyából áll. Ha szabadba mennek, vagy mikor tanítanak, vállukra fekete köpenyt vetnek, mely széles gallért képez. Fejüket borotválják s csak egy keskeny bajkoszorút tartanak meg.
A legérdekesebb alakok közé tartozik a trappista, a kinek élete folytonos kemény munka és imádkozás közt telik el. Hajnali két órakor már felkelnek, hogy közös imáikat elvégezzék, a mi fél öt óráig tart. Ezután hatig elmélkedéssel töltik az időt, azután megint a templomba mennek ájtatoskodni. Hét órakor munkaruháikat öltik fel s dologba állanak, így telik el idejük a legnagyobb nélkülözések közt. Az ételeket zsiradék nélkül, sóval és melegvízzel készítik még olajat vagy vajat sem használnak. Ruhájuk durva fehér vászonból áll s a mezei munkára való tekintetből térdenfelüli bőrtalpú szövetharisnyát hordanak, lábaikat pedig nehéz fapapucsok fedik. Képünk egy trappista szerzetest mezei munkálkodás közben ábrázol.
Nem kevésbbé érdekes a két jezsuita ábrája is az egyik khinai, a másik tonkingi hittérítő. Loyola Ignácz azon rendelkezését követik a jezsuiták, hogy öltözetükben azon tartományok szokásaihoz alkalmazkodjanak, a hol működnek s innen van aztán, hogy a két jezsuita külseje oly annyira elüt attól, a mit európai kartársaiknál megszoktunk. Ilyenféle mandarinos ruhában láthattuk különben Ürge hazánkfiát is pár éve, midőn Khinából látogatóra hazajött Magyarországra.
A jezsuiták emez alkalmazkodási képességének tulajdonítható, hogy olyan országokban is tartózkodhattak s működhettek, hová előttük keresztény pap be sem tehette a lábát.
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1897. február 7.)