Normál kép: 277_376_pix_Oldal_25_Kep_0002.jpg   Méret: 770x585 Színmélység: 24bit Felbontás: 199dpi
Nagy kép: 277_376_pix_Oldal_25_Kep_0002_nagykep.jpg   Méret: 1603x1218 Színmélység: 24bit Felbontás: 199dpi
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: A pozsonyi koronázási emlékszobor leleplezési ünnepélye
A bandérium elvonulása a koronázási emlékszobor körül a leleplezés után

Ismertető szöveg: Az emlékmű, mint már köztudomású, egy szoborcsoport, melynek fő alakja a koronás fővel lóháton ülő Mária Terézia, a ma uralkodó Habsburg-Lotharingi ház ősanyja, kinek paripája mellett jobb felől egy kurucz vitéz, bal felől pedig egy magyar főúr áll, mindannyi azon korszak hiven ábrázolt öltözetében.
Az emlékműnek valamint létesítése, úgy fölavatása is első sorban Pozsony város ügye volt, de a leleplezés a király szavaként is nemzeti ünneppé nőtt az által, hogy a város meghívása alapján a király Ő felségén és a királyi ház számos főherczegén és főherczegnőjén kivűl a törvényhozás, a kormány, az egyházi és katonai méltóságok, továbbá különféle hatóságok, tudományos és irodalmi testületek képviselői is megjelentek, kiknek seregét sok országnagy és a közös miniszterek megjelenése is gyarapította.
A királynak hat pompás fehér lótól vont hintaja a díszsátor előtt állott meg, mely ő Felsége és az udvar számára az emlékszoborral szemközt nemzeti lobogókkal ékesített árboezok közt volt emelve. Innen oldalvást a szobor mellett balra egy másik díszsátor állott, melyben az ugyanitt tartott tábori miséhez kellő oltár volt elhelyezve. A királyi sátor mögött a közönség részére lépcsőzetesen épített tribünök voltak emelve, a melyeken egyetlen egy hely sem maradt üresen. A sátortól jobbra a törvényhozás két házának tagjai, a zászlós urak és a miniszterek, balra pedig a törvényhatóságok és testületek küldöttségei sorakoztak a főpapság és a hadsereg minden fegyvernembeli főtisztjeinek egyenruháitól környezve és tarkítva. A tért a helyőrség sorfala zárta el a közönségtől.
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1897. május 23.)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page