Képaláírás: Szerb mesemondó - Joanovits Pál festménye.

Ismertető szöveg: Ez a czíme Joanovits Pál hazai festőművészünk egyik újabb alkotásának, mely egy öreg szerb mesemondót és hallgatóságát tünteti föl igen sikerült, jellemzetes csoportosításban s a Balkán-félszigeti szerbeknél szokásos öltözetben és környezetben. A guszlárok, ének- és mesemondók mind máig nagy becsben, sőt tiszteletben állnak a szerb nép előtt, mely részint faji sajátságainál, részint műveltségi állapotainál fogva nagy kedvét s gyönyörűségét találj a kivált a hősi dalok és régi történetek hallgatásában a régi költészetnek szájról-szájra járó alkotásait pedig talán sehol egyebütt nem őrzi hívebben s nagyobb számban a nép emlékezete, mint a szerbeknél. Bizonyságai ennek azok a gyönyörű szerb dal- és balladagyűjtemények, melyek egész Európában a legnagyobb elismeréssel találkoztak. A régibb népköltészet maradványainak nincsenek hívebb és kedveltebb tolmácsai a szerb nép előtt, mint az öreg mesemondók, vagy az olyan vén guszlárok, a kikben az aggkorral a vakság is párosul. Egyik-másik ilyen vak énekes egész próféta számba megy, kit nyári estéken valamely nagy árnyas fa tövében, a télieken a házi tűzhely köré seregelve oly örömest, mint ájtatossággal hallgat a család, vagy olykor egész atyafiság apraja, nagyja. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1893. deczember 31.)