Képaláírás: A 12-dik huszárezred tulajdonosai és első parancsnoka
Hertelendy Gábor (parancsnok 1800-1808)
Ismertető szöveg: Első ezredesük, Hertelendy Gábor is csak kiváló hadi érdemeinek köszönhette, hogy közhuszárból altábornagyi rangig emelkedett. Hertelendy annyira népszerű volt a magyar lovasság előtt, hogy tiszteletére indulót szereztek, mely országszerte ismeretes lett.
A midőn pedig mint nyugalmazott altábornagy 1820-ban, hetvennyolcz éves korában Gyöngyösön meghalt, a tisztikar az ezred első vitéz parancsnokának díszes síremléket állított a gyöngyösi temetőben.
(Forrás:Vasárnapi Ujság, 1901. augusztus 25.)
Hertelendy Gábor huszárezredes harcolt Austerlitznél is. Majd 1808. január 22-én Ferdinánd főherceg dandártábornokká nevezi ki, és a Tiszán innen felkelő nemesi hadsereg vezetésével bízza meg. Mivel még nem volt arcképe, 1808-ban a főherceg, nádor kívánságára rajzoltatta le magát. A kívánság alapján, egyik másolat hátuljára leírta élete történetét. Ez a rajz és élettörténet szolgált alapjául az 1870. február 20-i Vasárnapi Újság 17. évfolyamának 8. számában élettörténete megemlékezésére, halálának 50. évfordulója alkalmából. A Bécsi béke után Galíciában szolgált. 1814-ben megsebesült, egy régi sebesülése is kiújult. Nyugalomba vonulását kezdeményezték altábornagyi rangban. Gyöngyöst választotta nyugalomba vonulásának helyéül, huszárezrede állomáshelyét. (Forrás:wikipedia)
|