Normál kép: 573_672_pix_Page_15_kep_0001.jpg   Méret: 705x1163 Színmélység: 24bit Felbontás: 199dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Képaláírás: Pulszky Ágost
Ellinger fényképe után.

Ismertető szöveg: Cselfalvi és lubóczi Pulszky Ágost (Bécs, 1846. július 3. - Budapest, 1901. szeptember 11.) magyar jogfilozófus, szociológus, politikus, publicista. A Magyar Tudományos Akadémia tagja (l. 1887).
Középiskolai éveit apja szabadságharc miatti emigrációja miatt külföldön töltötte, Londonban és Torinóban tanult, majd hazatért, s a jogot az 1860-as években már Budapesten végezte el. 1872-től egyetemi magántanárként tevékenykedett, majd 1875-től már rendes tanárként oktatta a jogbölcsészetet, illetőleg szemléletváltással a jogszociológiát, a jogintézmények vizsgálatát beágyazta a társadalmi-történeti körülmények elemzésébe. Nagy hatást gyakorolt tanítványaira, akik között ott volt pl. Jászi Oszkár is. Az MTA 1887-ben levelező tagjai közé iktatta.
1871-ben a Deák-párt tagjaként nyert mandátumot, majd 1877-től 1884-ig a mérsékelt ellenzék tagja volt a parlamentben. 1889-ben újra a szabadelvű párt tagja lett, majd Eötvös Loránd vallás- és közoktatásügyi miniszter mellett volt államtitkár. A jogtudomány terén publikált. Ő lett az 1901-ben megalakult első szociológiai egyesület, a Társadalomtudományi Társaság első elnöke.
(Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page