Képaláírás: Az "Obsitos" előadása a Vigszinházban.
Andris (Hegedűs): Édes anyám! (I felvonás.)

Ismertető szöveg: ... De most már fejest beleugróm az Obsitos cselekvényébe és elmondom, hogy a nemzetes asszony várja a tizenöt év óta Olaszországba került katona fiát (1851-1860) és midőn a háborúnak vége és az obsitosok mind hazatérnek, az egyikben fölismeri fiát, a ki nem meri kiábrándítani a szegény öregasszonyt, mert ő az, kit a csatatéren maradt fiú agóniájában megbízott, hogy anyjával közölje hősi halála hírét. Később mégis kitudódik az igazság, de a hírvivő közben beleszeretett a nemzetes asszony leányába és a darab így sírva-vígadva, magyarosan, végződhetik. (Hol van itt a kabarét? De hiszen mondtam, hogy ez csak betét! Ne tessék többé ilyet kérdezni!) Egy igen szép jelenete van a darabnak. Az egész falu együtt van és mindenki tudja már, hogy az obsitos nem a nemzetes asszony fia. Vádolják, hogy csalta az öreg asszonyt, szándékosan, hogy a leányt megkaparintsa magának. Az obsitos azt mondja: Én csaltam? No lássuk, kinek van szíve az igazságot megmondani neki, itt jő. És kilép a nemzetes asszony, fehér selyem ruhában, régi módi főkötővel, hogy minétet tánczoljon leánya eljegyzésének ünneplésére, (kit most kellene a szomszéd fiával eljegyezni). Ki merné ezt az anyát kiábrándítani ? A zene gyönyörű menuetre gyújt rá és az öreg asszony boldog mosolygással tánczra perdül.
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1910. március 27.)