Képaláírás: A biskói komptragédia 100. évfordulójára állított emlékmű Pakson

Ismertető szöveg: A tragédia okaira két verzió született. Az egyik az, hogy mivel régi volt a komp, kilyukadhatott az alja. A másik, ami valószínűbb, hogy túl sokan szálltak fel rá, s ezzel túlterhelték. Több fordulónyi ember gyűlt össze a parton, akik átszállításukra várakoztak. A vizsgálatok alapján kiderült, hogy a kompon a normális 150 helyett közel 300-400 ember tartózkodott a tragédia pillanatában. Terhelhetősége 17 736,6 kilogramm volt. A túlterheltség mértékét azonban nem lehet meghatározni, mert nincs pontos számadat arra, hogy hányan tartózkodtak rajta. Csupán abban lehetünk biztosak, hogy a megengedettnél jóval többen voltak a 10-15 méter hosszú és 5-6 méter széles réven. A szerencsétlenség napján a hőmérséklet 12,4°C volt, a szél járása pedig meghaladta a 22 km/h-t. Az erős légmozgás és a Duna nagy sodrása mellett a nagy terhelés a felhajtót erősen a parthoz szorította, s nem tudott elindulni. Az utasok a folyó felőli oldalra mentek, s így a komp elindulhatott. Az emberek pedig az ijedség hatására a vízszintnél magasabban helyezkedő oldalra szaladtak, ennek következében a komp megbillent. Ezáltal a komp ingadozni kezdett és megtörtént a tragédia. A tákolmány süllyedni kezdett, a parttól pár méterre. Páran beleugrottak a Dunába és kiúsztak. Az erős sodrás azonban egyre beljebb vitte a dereglyét. Sokan vízbe ugrottak, estek vagy a süllyedő komp oldalába kapaszkodtak. A környékbeli halászok és vízimolnárok csónakba vágták magukat, hogy a fuldoklókon segítsenek. A folyamba esettek többsége nem tudott úszni, ezért próbáltak egymásba kapaszkodni. Így viszont a lehető legrosszabb dolog történt: az úszni tudókat is a mélybe rántották. A szerencsétlenül jártak segítségére többen igyekeztek, de a biztos halál elől menekülők sokukat a vízbe fullasztották. A szemtanúk szerint a menekülők egymásról a húst is letépve, borzalmas kínok között próbáltak szabadulni, tekintet nélkül barátjukra-rokonukra. A kántortanító tanítványait mentette, amíg végül a hullámsírban lelte halálát. Az áldozatokhoz képzett orvosok elég későn tudtak odaérni, a fejetlenség miatt. A sérültek ellátásáról dr. Somogyi Zsigmond, dr. Szinger Lipót és Paks elöljárói gondoskodtak. A falu népe kétségbeesetten kereste a kiterített halottak között hozzátartozóit. A szél átjárta a vizes ruhában megmenekülteket, közülük sokan pár nappal később tüdőgyulladásban haltak meg. Az árvák számára országos gyűjtésen mintegy ötven forint folyt be. (Forrás: Wikipédia)