Képaláírás: Magyar írók otthonukban.
Szüret Móricz Zsigmond leányfalusi szőllejében.
Ismertető szöveg: Móricz Zsigmond (Tiszacsécse, 1879. június 29. - Budapest, Józsefváros, 1942. szeptember 5.) magyar író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja.
Debrecenben 1899-1900-ban református teológiát hallgatott, majd jogra járt, segédszerkesztője volt a Debreceni Hírlapnak.
1903-ban Mikszáth Kálmán hívására az Újság gyermekrovatának szerkesztője lett. A Kisfaludy Társaság megbízásából népdalgyűjtésbe kezdett, s 1903-1905 folyamán Szatmár falvait járva rengeteg dalt, köszöntőt, találós mesét, játékot gyűjtött.
1908-ban a Nyugatban megjelent Hét krajcár című novellája azonnali hírnevet hozott neki, Ady Endrével is barátságot kötött.
1915-ben a fronton haditudósítóként dolgozott, több riportot írt. Sokat várt az őszirózsás forradalomtól. Az újonnan megalakult Vörösmarty Akadémiának 1918. december 1-jétől alelnöke volt, 1919. február 5-én pedig a Kisfaludy Társaság beválasztotta tagjai közé.1919 februárjában írta A földtörvény kiskátéját. Megjelent egy füzete a somogyi földműves-szövetkezetekről és egyúttal több újságnak is a munkatársa volt (Világszabadság, Vörös Lobogó, Fáklya stb.). Az írói direktórium is tagjává választotta. Emiatt a Horthy-korszakban folyamatosan mellőzték, az irodalmi társaságokból is kizárták (1919. december 10-én szűnt meg tagsága a Kisfaludy Társaságnál), műveit pedig hosszabb ideig csupán a Nyugat, majd később Az Est Lapok publikálta.
1929 decembere és 1933 februárja között Babitscsal közösen szerkesztette a Nyugatot, szerkesztői elveiket azonban nemigen tudták összehangolni. Móriczé volt a prózarovat.
1932-ben megkapta a Rothermere-díjat, 1933-ban az Írók Gazdasági Egyesületének (IGE) elnöke lett.
1939-től a népi írók atyjaként, a Kelet Népe szerkesztője lett.
1942. augusztus 29-én telefonon értesült arról, hogy Gyöngyi lányának gyermeke született. Annyira meghatódott, hogy leejtette a kagylót, és stroke-ot kapott. Szeptember 5-én hajnali két órakor hunyt el agyvérzésben, a budapesti Korányi klinikán. (Forrás: Wikipédia)
|