Normál kép: ember_0159.jpg   Méret: 770x910 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Nagy kép: ember_0159_nagykep.jpg   Méret: 796x941 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: A Makrobiotus Hufelandi (esővízcsatornákban él), A összeszáradt tetszhalott állapotban, B ugyanaz 1/4 órával a megnedvesítés után mozogni kezd, ez az anabiozis jelensége.

Ismertető szöveg: "A kiszáradás a legtöbb élő növényre és állatra halált jelent. Az alsóbbrangú állatok mind vízi állatok, a szárazföldieknek külön belső folyadékrendszerük van, s felületük, ha nem is gátolja meg teljesen a párolgást, biztosítja őket a kiszáradás ellen. Minden nem vizi állatra kötelező a belső folyadékrendszer. A víz hiányát a különféle élő szervezetek nem egyformán tűrik el, de vannak különös, majdnem érthetetlen kivételek. Már Leeuwenhoek (1719) tapasztalta, hogy az esővíz-csatornák porában apró kis állatok találhatók, melyek teljesen beszáradhatnak, életteleneknek látszanak, de esővízzel nedvesítve újra élednek. Az összeszáradt ráncos tömeg először megduzzad, az állat rendes alakja lassan visszatér és negyedórán belül mozogni kezd. A nagyítóval látható kis állat az ízeltlábúak közé tartozik, a pókokkal rokon, neve: Makrobiotus Hufelandi. Azóta más állatkákon is tettek hasonló tapasztalatokat.
Száraz állapotban az élet legcsekélyebb jeleit sem mutatják, legalább mai módszereinkkel minimális anyagcserét sem tudunk kimutatni, s ha vízben feláztatjuk őket, lassan megelevenednek, ez a jelenség az anabiozisz. Valóságos tetszhalottak a "vita minima" jelei nélkül. Hasonlóak bizonyos növényi magvakhoz; azok is évek hosszú során át megtartják életképességüket teljesen szárazon. Tévedésen alapultak azok a nézetek, hogy egyiptomi múmiák mellett talált ezeresztendős búzamagvak életképesek, de kifogástalan kísérletek bizonyítják, hogy hatvan évig száraz helyen tartott mimóza-magvak kicsiráztak. Selyemhernyó-peték száz napig szárítva (Piutti 1888) élők maradtak. Találóan hasonlította Preyer a tetszhalott-állapotot a felhúzott órához, amelynek ingáját fogva tartjuk, míg a halott sejt olyan, mint az eltört kerekű óra. A tetszhalott sejtek, bár elakadt bennük az élet, megtartották annak összes belső feltételeit; a holtsejtekben ez visszahozhatatlanul elveszett. Szép tanulság, hogy az élet nemcsak külső, hanem belső tényezőktől is függ. "
(Forrás: http://mek.oszk.hu/14200/14254/pdf/14254_1.pdf)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page