Képaláírás: Madarász Viktor ifjukori önarcképe
Ernst Lajos gyűjteményéből

Ismertető szöveg: "Madarász Viktor Párisban megszabadult a romantizmustól, a mely a művészetnek mindeneken való uralkodásában gyökerezett és mégis megtagadta a mvészetnek a saját maga területén való uralmát. Ez a mindent mvészetbe olvasztó irány magában a mvészetben spiritualisztikús volt. Madarászt, Cogniet tanítványát, már éri az abszolút művészetet követel irány és éri a realisztikus történelmi fölfogás. Megkapja lelkületét az a forradalom is, a melynek Courbet a mozgatója. Courbet a dolgoknak a maguk igazi voltához való jussát hirdeti s az igazságot hajszolván, nekiront a festésben eluralkodott galériatónusnak. Nem pátosz, hanem nemes komolyság az követelménye. Az a sokféle egymásra beható irány és fölfogás Madarászt nem zavarta meg, hanem arra bírta őt, hogy kiegyeztesse őket. És a kiegyeztetésben valón remeklésével magában Párisban feltnést és elismerést aratott. Különbet, mint jó ideig idehaza. Párisban a Sálon díjat juttat neki, nálunk nem értik meg. Nálunk az új irányok sajátságos megszólaltatása idegenszerűen hat. Münchent, az újat, már megértjük, művészetére rezonnál a lelkületűnk, de az új Páris szokatlansága még visszariaszt. Már az ötvenes években a hozzáértk sokat emlegetik Madarász képeit. "A bujdosó álma", majd "Zách Felicián"-ja a jóságos deklamáció s a primitív romantika közepette az új művészeti fölfogást érezteti. A bensőségre való törekvést és a művészeti szempontok érvényesítését. És jönnek többi képei. Egytől-egyig az erős valóságnak és a fanatikus festőiségnek egyezményei. A barna akadémikus tónust komor, de mélységet éreztet tonizálás váltja föl bennük. Kompozíciója egyszer, kerüli az erőszakos elrendezettséget, festése bátor, biztos és szélességre törekvő. Nem patétikus, inkább ötletes, elmés, s a történelmet epizódok láncolatának látja."
(Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lotz_K%C3%A1roly_(fest%C5%91))