Normál kép: 1409497169.jpg   Méret: 770x1163 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Nagy kép: 1409497169_nagykep.jpg   Méret: 1632x2464 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Ismertető szöveg: A pápai reformátusok temploma a megszaporodott gyülekezet számára szűknek bizonyult és gyakran tatarozásra szorult, ezért a 19. század végén felvetődött egy új templom építésének, esetleg a régi kibővítésének a gondolata és elkezdődött az adománygyűjtés. A gyűjtőmunka különösen a századforduló után, Kis József lelkészsége idején kapott erőre, 1906-ban a gyülekezetnek már 50 ezer koronája volt templomépítési célra. Mivel az előzetes számítások szerint az új templom felépítésének költségei nem sokkal haladták volna meg a régi átépítését (200 ezer, illetve 160 ezer korona), a presbitérium az egyházi vezetők támogatásával az előbbi terv mellett döntött. A templomot több más helyszín elvetése után az akkor Széchenyi nevét viselő téren, a Pápai Református Teológia és Gimnázium szomszédságában kívánták felépíteni. A hely azonban foglalt volt: itt volt a Sétatér és itt épült fel 1881-ben a városi Jókai Színház. Ezért a presbitérium 1906-ban kérvényt nyújtott be a városhoz, melyben előadták tervüket és kérték a tér átadását, valamint a színházépület lebontását. A város vezetése és Fenyvessy Ferenc főispán is hajlottak a terv elfogadására, de ellenértéket kértek, hogy a színházat máshol felépíthessék. Végül az 1910. december 5-i közgyűlés nagy többséggel átengedte a teret az egyháznak 30 ezer korona ellenében. A vételárat az egyház 1911. október 31-én befizette, a város pedig kötelezettséget vállalt, hogy tíz éven belül lebontja a színházat. A templom alapkövét 1932. szeptember 20-án tették le és két évvel később, 1934-ben már a csillagok is felkerültek a tornyok tetejére. 1936-ban került a tornyokba a négy harang: szeptember 20-ai felszentelésükkor 218 év után először szólt református harang Pápán (a Diák-, a Revíziós-, a Szalóky- és a Gyenese-harang közül a két utóbbit 1944-ben háborús célra elkobozták és beolvasztották és csak 1986-ban, a harangszentelés 50. évfordulóján pótolta őket a gyülekezet). 1937-ben készült el a templom berendezése, a szószék és a Mózes-szék. A Dudás Kálmán tervei alapján készült templom felszentelésére 1941. október 31-én, a reformáció ünnepén került sor. 1941-ben az ótemplom 1858-ban épült orgonáját átszállították az új templomba, majd az ötvenes évek során ennek a részeit is felhasználva készült el a mai orgona, amit 1959. június 21-én szenteltek fel.


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page