Képaláírás: Enyves éger (Alnus glutinosa) barkái.

Ismertető szöveg: Az éger kedvező esetben 20-25 m magasságot is elérő, kúpos koronájú fa. Kérge fiatalon barnás-zöldes, fényes, idősebb korában inkább szürkésbarna, repedezett. Lápos, vízzel borított területeken jellegzetes légzőgyökereket („lábakat”) fejleszt. Fiatal hajtásai enyvtől ragadósak. Levelei kerekdedek vagy visszás tojásdadok, 4-10 cm hosszúak, csúcsuk lekerekített vagy kicsípett, szélük szabálytalanul fűrészes. A levéllemez fényes, mélyzöld színű, alul-felül kopasz, csak az érzugokban szőrös. A levél nyele 1-3 cm hosszú. A porzós és a termős virágzatok már az előző évben kialakulnak és szabadon telelnek át. A porzós barkák az ágvégeken 3-4-esével állnak, barnásvörösek, a portokok sárgák. A termős virágok jóval rövidebbek és tömzsibbek, szintén barkában állnak. Tavasz legelején, többnyire még márciusban nyílnak. Apró makkocskái tobozszerű, tojásdad, nyeles, 1-2 cm hosszú termésben érnek meg, a felnyílt áltobozok a termések kiszóródása után még sokáig (sokszor évekig) megmaradnak. Hegyvidéki, hűvösebb viszonyokhoz szokott faj a hamvas éger (A. incana (L.) Mönch), hazánkban a középhegységek magasabban fekvő patakjai mentén és a Nyugat-Dunántúlon lehet megtalálni. Fiatal hajtásai nem enyvesek, a levelek fiatalon pelyhesek, csúcsuk kihegyesedő. A termős virágzatok és az áltobozok nyél nélküliek.
(Forrás: https://www.hieronymus-bock.hu/enyves-eger-alnus-glutinosa-l-gartn/)

barka (lat. amentum, julus): 1. hajlékony tengelyű füzérvirágzat, mely virágzás vagy gyümölcsérés után lehull a fáról. A fűz-, éger- és nyírfa ~ja megnyúlt, folytonos, a tölgyé szaggatott, a bükké gömbölyded. A mogyoró-, éger- és nyírfa ~ja már ősszel kész, áttelel és tavasszal nyílik. - 2. A fűzfa ~s vesszejének m. névváltozatai: birke, cica; Kapnikbányán: cicaberke; a gör. kat-oknál: cicuska; Bátyán: cicaméce; Göcsejben: macuka, cicabarka, cicamaca; Székelyföldön: pimpó; Aranyosszéken, Torockón: fűzfacicula, polinga; Borsavölgyében: picus. - A szentelt ~hoz (→barkaszentelés) fűződő néphagyomány Eu-szerte egységes és napjainkban is eleven az idősebb korosztályok körében. A kat-okon kívül a prot. lakosság is kedveli. A m. nyelvter-en ismert alkalmazási módjai a következők: az eresz alá, a sztképek mögé tűzött ~val védik a házat a villámcsapástól. Ált. az a hiedelem is, hogy a lakásban tartott sztelt ~ odavonzza a legyeket, ezért a padlásra, pincébe viszik, v. az eresz alá tűzik. Viharban v. jégeső idején védekezésül napjainkban is gyakran a tűzre vetnek néhány szem sztelt ~t. Szeged környékén ilyenkor a ~t a sztelt →gyertya lángjánál gyújtották meg, és imádkoztak mellette. Jégverés ellen tűzték ki uo. a szántóföldekre és a házikertek sarkaiba. Az Alföldön a sztelt ~t a méhkas elé rakják, hogy jól gyűjtsenek a méhek. Ált-an elterjedt szokás, hogy a sztelés után lenyelnek belőle néhány szemet hideglelés, torokfájás ellen (Szeged vidékén), v. teáját fogyasztják hasonló célzattal (Csorna). Ember és beteg jószág gyógyításához kedvelt gyógyszernek tartották a sztelt ~ füstjét. Somogyban a 20. sz. elején az újszülöttet a →Boldogasszony ágyába tett sztelt ~val védték a rontástól. A m. nyelvter. számos vidékén él az a szokás, hogy a virágvasárnapi sztelés után a temetőbe is visznek a ~ból, s ott a sírokra tűzik. Tápén a halott koporsójába tették. A ~ágakat rendszerint egy évig őrzik, majd elégetik, és a hamut a hamvazószerdai hamuhoz keverik. A sztelt ~ említett jellegzetes alkalmazási módjai mellett a legkülönfélébb népi rítusokban is előfordul. Mágikus fölhasználásához közelebbi párhuzamokat a zöld ággal kapcsolatos rítusok körében találunk. B.E. (Forrás: http://lexikon.katolikus.hu/B/Barka.html)