Képaláírás: A Sceliphron destillatorium magyarul a Gyakori lopódarázs nevet kapta, először 2014-ben láttam és fotóztam. Valójában a tor-potroh közti dereka olyan vékony, mint egy varrótű, ezért a teste "lopótök" vagy latin nevében "lombik"-ra hasonlít. A két testrészt olyan hosszú és vékony derék köti össze, hogy röptében párzó két darázsnak tűnik. Tavalyi sorozatomban megmutattam, hogy valójában fejen állva sárgolyókat gyűjtenek és abból építik lárváik számára az amphora-alakú bölcsőket. (ezért "fazekas-darázs" vagy Clay potter-wasp a nevük.). Ez is Afrikából vándorolt hozzánk, a Wikipedia fotója pl. Tanzániában készült.

Ismertető szöveg: A lopódarazsak a fullánkos hártyásszárnyúak közé tartozó, magányos életmódú rovarok. Nevük a lopótökre emlékeztető, hosszú, karcsú nyelű potrohukra utal, nem pedig kleptomán hajlamokra. Nagyobb testű, 1,5–3 centiméteres, feltűnő színezetű darazsak: a Sceliphron-fajok fekete alapon sárgával vagy vörösesbarnával mintázottak, a Chalybion-ok alapszíne pedig fémesen-kékesen csillogó, „metálfényezett” fekete. Magyarországon összesen négy Sceliphron-faj fordul elő; ebből kettő őshonos, a gyakori lopódarázs (Sceliphron destillatorium) és a feketetorú lopódarázs (Sceliphron spirifex), kettő pedig idegenhonos, nemrég behurcolt jövevényfaj. Utóbbiak közül a barnalábú lopódarázs (Sceliphron curvatum) a mesés Keletről, Ázsiából érkezett Európába, a feketenyelű lopódarázs (Sceliphron caementarium) pedig amerikai „vendég”. A Chalybion nemzetségből egyelőre egy hazai fajról tudunk, az acélkék lopódarázsról (Chalybion femoratum), de a mediterrán elterjedésű zafír lopódarázs (Chalybion omissum) hazai felbukkanására is számítunk. Emberi építmények környékén leggyakrabban a gyakori lopódarázzsal, illetve a barnalábú és a feketenyelű lopódarázzsal találkozhatunk.
(Forrás: https://mttmuzeum.blog.hu/2018/07/11/lopodarazsak_hatartalanul)