Normál kép: 1555174143.jpg   Méret: 770x642 Színmélység: 24bit Felbontás: 180dpi
Nagy kép: 1555174143_nagykep.jpg   Méret: 3773x3145 Színmélység: 24bit Felbontás: 180dpi
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Zalahaláptól északnyugatra egy pici falu, Ódörögd határában rejtőzik az erdő fái közt. Alapjai a középkorban épültek, majd az újkorban átépítették. 1958-ban tartották az utolsó misét benne.

Ismertető szöveg: Az ódörögdi templomrom rövid története (Kapui Ferenc)
Érdekes romra bukkantunk a Tapolcához közeli Ódörögdön, amiről sajnos kevés bizonyos információ áll rendelkezésre. A jelenlegi az ódörögdi templomrom összességében nem tekinthető középkorinak, de előfordulhat, hogy középkori alapokra épült.
A területen egykor létezett egy Árpád-korban alapított Tótdörögd nevű település, amely a török korban oly sok Balaton-felvidéken lévő településsel együtt elnéptelenedett. A település pontos helye ismeretlen, sokan Ódörögddel hozzák kapcsolatba, de olvastunk olyan forrást is, ahol Taliándörögddel és környékével azonosítják. Tótdörögd templomát a "Szent Üdvözítő" tiszteletére építtették, 1238-ban okirat említi.
A ma is látható templomrom kelet-nyugat fekvésű, mint a középkori templomaink meghatározó része, viszont az oltár nem kelet, hanem nyugat felé néz, ez az akkoriban szokásossal pont ellentétes. A falak nagyrészt nem téglából, hanem kőből vannak rakva, a torony, néhány boltozat, és kripta téglából, ezek feltehetően nem középkoriak. A kapuzat és a hatszögletű, két emelet nagyságú torony 19. századi, historizáló jellegű. egyhajós, apszisa poligonális záródású, fehér dolomitból rakott.
(Forrás: https://balatoniromok.blogspot.com/2011/08/odorogdi-templomrom.html)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page