Kovács Barbara: A mítoszok [DKA metaadatok]

N y e r s v a g y O C R - e s s z ö v e g : A mítoszok A mítosz a legősibb epikai műfaj, ami már az ősköltészetben is jelen volt. Egyes mítoszok szertartásokkal is összeforrtak. Szinonimái: Elbeszélés, monda, történet, mese. A világ keletkezéséről, az istenekről, többnyire isteni származású, emberfeletti képességekkel rendelkező hősökről szól. A társadalmi fejlődés kezdeteire jellemző naiv társadalmi tudatforma: lényegében az ember számára még érthetetlen, ezért félelmetes természeti és társadalmi erőknek fantasztikus tükröződése, egyben pedig ezeknek öntudatlanul is művészi feldolgozása a nép képzeletében. A mitikus elképzelések lényege az emberinek és az emberfelettinek sajátos egysége; a mítoszok ezért leginkább elképzelt istenekről és természetfeletti képességekkel rendelkező, többnyire isteni származású hősökről szólnak. Az elemek a kezdetek óta megvannak, csakhogy az elején zűrzavaros összevisszaságban, káoszt alkotva keveredtek egymással. Így tartja ezt az ókori görögök mitológiája. Ahogy aztán sorra megszülettek az istenek, egymás után elváltak az egyes anyagok a többitől. Először Gaia, a föld istennője teremtődött meg, és alakult ki egyszersmind a Föld is. Gaia után látta volna meg a napvilágot élettársa, az ég istene, Uranosz, ha lett volna már akkor napvilág. Kettőjük gyermekei Okéanosz, a tenger és Kronosz, az idő. Az utóbbi aztán elválasztotta egymástól szüleit, azaz az eget és a földet. Ez volt az a pillanat, amikor minden elkezdődött. Ezt a mindent nevezték a görögök világfolyamatnak, amelynek ura idővel Kronosz legkisebbik fia, Zeusz lett, miután legyőzve apját, kiszabadította testvéreit annak gyomrából. Kronosz ugyanis, hatalmát féltve tőlük, még csecsemőkorukban lenyelte őket. Zeusz uralta mindenség nemsokára be is népesült. Mikor elérkezett a Végzet által kiszabott idő, az istenek a Föld belsejébe vonultak, és ott egyesült erővel megformálták az embert. Ehhez azokat az anyagokat használták fel, amelyeket ott találtak: földet és tüzet. Az élőlények kezdetben teljesen védtelenek voltak. Ezért Zeusz két titánt, Prométheuszt és testvérét Épimétheuszt megbízta azzal, hogy ruházza fel őket olyan adottságokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy megéljenek. Épimétheusz minden rendelkezésre álló képességet és tulajdonságot - erős fogakat, karmokat, szárnyakat, izmosságot és ügyességet - szétosztott az állatvilág tagjai között, mert emberekről megfeledkezett. Prométheusz úgy megsajnálta az ily módon kisemmizett csupasz és gyenge teremtést, hogy másképp nem tudva segíteni rajta, ellopta az istenek kovácsától a tüzet, a bölcsesség istenasszonyától pedig az eszességet és a mesterségek ismeretét. E jótettéért harmincezer évig kellett egy sziklához láncolva bűnhődnie. De az ember, nagylelkűségének hála, nagy és erős lett. 1. A világ teremtése (görög mitológia) Dionüszosz aki Szemelé és Zeusz fia, A nüsziai erdő szélén egy barlangban nevelkedett, Szilénosz a bölcs öreg felügyelete alatt. Doinüszosz legjobb barátja lett itt Ampelosz kivel már gyermekkora óta játszott és "vetélkedett".Até a káröröm és irigység istennője megírigyelte kettőjük barátságát. Egyszer mikor a hegyeket mászta, Ampelosz messze tévedt hű barátjától. Até fiatal pásztor alakját öltve ment oda az ifjúhoz. Sikerült meg győznie, hogy Dionüszosz nem is olyan jó barátja, hisz nem engedi őt, hogy megülje az oroszlánját, hogy hajtsa pásztor fogatát. Amint, hogy elültette Ampelosz fejében e dolgokat köddé vált az isten és a hegy tetejéről a fiú felé vágtatott le egy bika, majd megállva mellett mintha pásztorára ismert volna. Felült a bikára, majd együtt vágtattak, de a bika estére sem ált meg vele. Végül egy sziklahasadékba dobta Apeloszt. A halálhírt halva odasietett Dionüszosz. Kérlelte az isteneket, hogy adják neki vissza hű barátját. Teltek a nappalok és az esték, vigasztalhatatlan volt. Az egész világra a búskomorság tört rá. Borzalmas figyelmeztetés volt ez a három Moriának (Klotho, Lakheszisz, Atroposz). Felkellett fejteniük újra az idők fonalát. Maga Atroposz kereste fel Dionüszoszt és próbálta vigasztalni. -Ampelosz nem halt meg egészen, én magam változtattam bűvös itallá, és a világ 4 táját fogja gyönyörködtetni. Csoda történt. Ampelosz Dionöszosz szeme láttára kelt fel és a szeme elött kezdett átváltozni. Törzséből szöllőtőke, ujjai ágakká, haja szőlőfürtökké, két lába pedig gyökeret vert. Az első szőlőtőkéből amit Apelosznak neveztek el csakhamar egy egész kert keletkezett. Eljött az ősz, a szüret ideje. Dionüszosz egy pár szőlőfürtöt leszakított és kezével préselte bikaszarv kupájába. Megízlelte. S rájött ez az ital amit feltalált vetekszik az istenek ételével italával (ambrózia, nektár). Apelosz ajándéka többet ér Démtér gabonájánál, Athéné olajánál. A Bor az ami elfeledteti a gyászt és megvidámítja az emberek szívét. hisz Ampelosz halála után is boldogságot szerzett Dionüszosznak. 2. Dionüszosz és a bor Küprosz királyát, Pügmaliont művészi képességekkel áldották meg az istenek. S mivel nőtlenül, egyedül élt, ha nem volt éppen királyi teendője, szobrok készítésével űzte el az időt. Egyszer azután gyönyörű leányszobrot faragott elefántcsontból. Olyan tökéletesre sikerült a szobor, hogy az alkotója azon nyomban bele is szeretett. Csókolta, beszélt hozzá és ölelte, mintha hús-vér asszony lenne, s úgy érezte, hogy a szobor viszonozza az érzéseit. Kagylókat és gyöngyöket akasztott a szoborra ajándékul, ujjaira arany gyűrűket húzott, meztelen testét bíborba és bársonyba burkolta, maga mellé fektette a királyi ágyba. Titokban arra vágyott, hogy a szobor nem marad örökké rideg és hideg, hanem egyszer majd megszólal, viszonozza az érzelmeket. A szobor azonban továbbra is szobor maradt. Néma és érzéketlen. Mígnem eljött Aphrodité istennő ünnepe, ami a küprosziak egyik legszentebb ünnepe volt. Ilyenkor áldozatokat mutatnak be az istennőnek, imádkoznak hozzá, aki néha meghallgatja az embereket és teljesíti is a kívánságaikat. Pügmalion királyhoz illően, méltó áldozatot be a szerelem istennőjének és azt kívánta tőle, hogy társat adjon neki. Egy elefántcsont testű asszony szeresse őt. Aphrodité értette a kívánság mögé bújtatott vágyat, és mintha hajlott volna a teljesítésére, mert az áldozati tűz háromszor hirtelen fellobbant. A reménykedő Pügmalion visszasietett a királyi lakosztályba, abban a reményben, hogy a szobor életre kelt. Az azonban néma volt és mozdulatlan, hiába simogatta, becézte a király. Úgy nyomta el az álom, hogy teljesen feladta a reményt. Az éjszaka közepén azonban egy meleg kéz simogatására, illatos női leheletre ébredt, s azt érezte, hogy egy elefántcsont szépségű, de húsvér test bújik hozzá az ágyban. Aphrodité csodát tett, azt üzente, hogy Pügmalion szerelme keltette életre az élettelen szobrot. Pügmalion feleségül vette a saját maga alkotta szobrot, s rá egy esztendőre fia is született a királyi párnak. 3. Pügmalion mítosza Bellerofontész, a fiatal hős akaratlanul megöl valakit, ezért menekülnie kell. Tirünsz városa fogadja be. A királyné szemet vet rá, de a hős visszautasítja, mire az asszony bosszúból bevádolja, hogy a fiú zaklatta őt. A király büntetésből elküldi egy másik királyhoz (a királyné apjához) egy levéllel, amiben a hős elpusztítását kéri. Teljesíthetetlen feladatot kap: le kell győznie, meg kell ölnie a Khimairát. A Khimaira egy tűzokádó szörnyeteg, teste elöl oroszlán, középen kecske, hátul kígyó. Bellerofontész könnyen legyőzi szárnyas lova, a Pegaszosz segítségével - a levegőbe emelkednek, ahol a tűzcsóva nem éri el őket, és fentről nyilazza le a szörnyeteget. Hőstettéért büntetés helyett jutalmat kap, a királylány kezét. A Pegaszosz Poszeidón gyermeke, a lefejezett Medúsza nyakából pattant ki. Patájával vizet tud fakasztani a sziklából. Bellerofontész azt hiszi, ő most már mindent megtehet, Pegaszosszal mindenre képes - felrepül az Olümposzra. De Zeusz ezt már nem tűri, letaszítja. Bellerofontész sántán és vakon tengeti tovább életét, a Pegaszosz az olümposzi istállóba kerül. 4. Bellerofontész és a Pegaszosz A legendák szerint két generációjuk élt a földön. Az első küklopszok Gaia és Uranosz gyermekei voltak. Csúf óriások, mindannyian homlokuk közepén egyetlen kerek szemmel. Az első generációban három küklopsz élt: Brontész, akinek neve mennydörgőt jelent, Szteropész, aki a villámló nevet kapta és Argész, akinek neve felvillanóként fordítható. A küklopszok az olümposzi istenek kovácsai voltak. Amikor megszülettek, apjuk, Uranosz a Tartaroszba vetette őket, mert csúfságukat nem bírta elviselni. Így amikor Kronosz legyőzte Uranoszt, kiszabadulhattak rabságukból. Ám Kronosz is egyre jobban féltette hatalmát, és ismét a Tartarosz kínjai közé vetette testvéreit. Kronosz trónját aztán Zeusz próbálta megingatni. A hatalmas háború alatt az olümposzi istenek vezetője kiszabadította a küklopszokat, és segítségüket kérte a titánok ellen. A három egyszemű örömmel bocsátotta az istenek rendelkezésére kovácstudományát. Ők készítették el Zeusz számára a villámokat, az ő műhelyükben kovácsolták meg Poszeidón háromágú szigonyát és Hadész sötét sisakját is. Segítségükkel Zeusz és serege legyőzte a titánokat. Miután a harcok véget értek, Zeusz hálából megengedte a három küklopsznak, hogy az Olümposzon maradjanak. Így váltak a kovácsistenség, Héphaisztosz csodálatos műhelyében segédekké, és kezük alatt készült sok isten és görög hős fegyverzete és páncélja. A legenda úgy tartja, hogy a küklopszok építették fel Tirünsz és Mükéné hatalmas erődfalait is. Történt egyszer, hogy Zeusz villámával agyonsújtotta Aszklépioszt, Apollón isten fiát, mert az életre keltett egy halandót. Apollón bosszúból megölte a villámok feltalálóit, a három küklopszot. Az istenek Szicília szigetén helyezték őket örök nyugalomra, föléjük emelve az Etnát, amely még ma is füstölög a kovácsok emlékére.A küklopszok második generációja Poszeidón és egy tengeri nimfa gyermekei voltak. Barlangokban éltek és hatalmas nyájakat legeltettek. Halandó nem mehetett a közelükbe, mert felfalták az embereket. A legismertebb történet Odüsszeusz kalandja Polüphémosz küklopsszal. Odüsszeusz hazafelé tartó útján kikötött a parton, hogy körül nézzen emberei egy részével. Egy barlangot találtak, ahova hamarosan hazaért gazdája, a küklopsz. Miután több görögöt felfalt, Odüsszeusz ötletére előbb leitatták, majd megtüzesített rúddal kiszúrták a szemét. Csellel jutottak ki a barlangból. Mikor a megvakított küklopsz kiengedte a nyájat legelni, a juhok hátát ugyan egyenként megtapogatta, de a ravasz harcosok a birkák hasa alá kötözték magukat. Polüphémosz éktelen haragra gerjedt és panaszt tett apjánál, Poszeidónnál. Innen kezdve gátolta Poszeidón Odüsszeusz hazajutását. 5. A Küklopszok Sziszüfosz Korinthosz alapítója. Megkérdőjelezte a halhatatlan istenek és a halandók közti különbséget. Thanatoszt, a halál istenét megkötözte, de Zeusz kiszabadította. Később Sziszüfosz úgy akarta elkerülni a halált, hogy feleségének meghagyta, ne végezzen érte semmilyen halotti szertartást. Így Hádész nem értette, mit keres az Alvilágban. Hogy rendbehozza a dolgot, Hádész visszaengedte a földre, de „elfelejtett” visszamenni, öregkoráig élt. Büntetésül az Alvilágban olyan feladatot kapott, aminek soha nem lesz vége: egy hatalmas sziklát kell felgörgetnie egy hegyre, de a szikla a csúcs előtt mindig visszazuhan. 6. Tantalosz Vége! Köszönjük a figyelmet!