D O K U M E N T U M A Z O N O S Í T Ó 
 F á j l n é v : magyar_nyelvjarasok.jpg
C Í M 
F ő c í m : Magyar nyelvjárások
B e s o r o l á s i   c í m : Magyar nyelvjárások
A L K O T Ó 
S z e r e p : létrehozó
B e s o r o l á s i   n é v : Tamás
U t ó n é v : Melinda
I n v e r t á l a n d ó   n é v : N
D Á T U M 
E s e m é n y : felvéve
I d ő p o n t : 2017-05-19
E s e m é n y : létrehozva
I d ő p o n t : 2017-03-29
D á t u m r a   v o n a t k o z ó   m e g j e g y z é s : A prezi létrehozásának időpontja.
D O K U M E N T U M T Í P U S 
A   t í p u s   n e v e : prezentáció
R É S Z G Y Ű J T E M É N Y 
M e g n e v e z é s : Prezentáció
M e g n e v e z é s : Könyvtártudomány - prezentáció
E R E D E T I   K I A D V Á N Y ,   O B J E K T U M 
S Z Á R M A Z Á S I   H E L Y 
M e g n e v e z é s : Prezi
J O G K E Z E L É S 
A   j o g t u l a j d o n o s   n e v e : Tamás Melinda
S z e r z ő i   j o g i   m e g j e g y z é s e k : Nem jogvédett
S z e r z ő i   j o g i   m e g j e g y z é s e k : Nyilvános és újrafelhasználható
T É M A 
T é m a k ö r : Néprajz, antropológia
A l t é m a k ö r : Magyar néprajz
T é m a k ö r : Nyelvtudomány, kommunikáció
A l t é m a k ö r : Népnyelv, nyelvjárások
T Á R G Y S Z Ó 
T á r g y s z ó : magyarság
M i n ő s í t ő : tárgyszó/kulcsszó
T á r g y s z ó : nyelvjárás
M i n ő s í t ő : tárgyszó/kulcsszó
T á r g y s z ó : nyelvhasználat
M i n ő s í t ő : tárgyszó/kulcsszó
T á r g y s z ó : mássalhangzó
M i n ő s í t ő : tárgyszó/kulcsszó
T á r g y s z ó : magánhangzó
M i n ő s í t ő : tárgyszó/kulcsszó
I D Ő - H E L Y   T Á R G Y S Z Ó 
T á r g y s z ó : Magyarország
G e o N a m e s I d : 719819
M i n ő s í t ő : földrajzi hely
L E Í R Á S 
N y e r s   v a g y   O C R - e s   s z ö v e g : Magyar nyelvjárások I. Nyugat-magyarországi nyelvjárásterület: Használja a zárt ë-t (gyërek), a nyílt e-k gyakran tovább nyitódnak (käcskä), az ó, ő, é-k helyén uo, üö, ië kettőshangzók állnak (szuo, lüö, kiëz), az í, ú, ű-k tipikus esetben rövidek (tiz, husz, tüz), jellemző az l-ezés (folik), a v zöngésít (Vazsvár), olykor zöngétlenül a hasonulásban (ötfen), á utáni szótagban az a gyakran o-vá záródik (házo, lábom), mássalhangzó után a j gy/ ty-vé válik (dobgya, aptya). Jellemző helyhatározóragjai a -bu/ -bü, -ru/ -rü, -tu/ -tü, (házbu stb.), II. Közép-dunántúli-kisalföldi nyelvjárásterület: Az ë - e ~ ä hangjai a nyugat-dunántúli típuséval egyezőek, de nincsenek kettőshangzói az ó, ő, é helyén. Őrzi az á utáni o-zást (háto, lábos), de inkább már j-ző (gója) a j > gy változás csak r után jellemző (várgyo, de kapja). Az á hangszíne zártabb; kisalföldi részein erős í-zés tapasztalható (míz, vőlegíny, szípsíg). III. Dél-dunántúli nyelvjárásterület: Legfőbb jegye az ö-zés (öszik, mögy, löszök), tehát néhány egyszótagú és vegyes hangrendű szó (në, lë, së, gërënda stb.) kivételével a többi nyelvjárás zárt ë-i helyén (lëhet, verëm, vëtt) ö jelenik meg (löhet, veröm, vött). A somogyi, ormánsági részekben záródó kettőshangzók vannak (karou, mezőü, kéis), egyéb dunántúli sajátságok társaságában (nyíltabb e, zártabb á, l-ezés, a v zöngésítő hatása, -nyi igenévképző stb.). Baranyában és Szlavóniában a többes szám első személyű tárgyas igerag megegyezik az alanyival (kinyitunk a kaput), az egyes harmadik tárgyas ragozásban láti 'látja', mondi 'mondja' alakok járatosak. A v tövű igék alakjai nyugaton lűn, hín, Baranyában lűj, híj, keletebbre lűl, híl, illetve lű, hí. A többes harmadik birtokos személyjel Baranyában -ik, -jik alakú: lovik, kertyik. IV. Dél-alföldi nyelvjárásterület: A Dél-Dunántúlhoz hasonlóan a legjellegzetesebb hangtani sajátsága az ö-zés (köröszt, kendör, köll), de az l-ezést j-zés váltja fel: ijen, gója. A köznyelvi ó, ő helyett gyakori az ú, ű: lú, kű, túrú, a helyhatározó ragok is zártabb ejtésűek: -bú/ -bű, -rú/ -rű, -tú/ -tű. V. Palóc nyelvjárásterület: Az ide tartozó nyelvjárások közös jegye az ajakkerekítés nélküli å (= a, fölötte pont), hosszú párjával, az ā-val (fāj å vāllåm 'fáj a vállam'). Egyébként a nyugati, keleti és déli részén az érintkező nyelvjárásokkal több közös és átmeneti sajátságot mutat. Szómegkülönböztető szerepre alkalmas a hosszú ē (szēl, de szél). Gyakori az ü helyetti i (kilső, pispëk, siket), az ö helyetti ë (csëpp, bëgre). Az i lágyíthatja a t, d, n, l-t (szeretyi, gyinnye, ënnyi 'enni'). Az é ~ e-t váltakoztató névszótövekben megmaradhat az e: tehen, vereb, szeker. VI. Tisza-Körös-vidéki nyelvjárásterület: Használja a zárt ë-t, nyílt e-jei köznyelviek vagy annál kicsit nyitottabbak. Az ó, ő, é-k helyén záródó kettőshangzók vannak (mint Somogyban); feltűnő jegye még az erős í-zés (felesíg, víres, húsvít). Ingadozó alakokban kerüli az ö-s megoldásokat (sëpër, vëdër, vërës). A köznyelvhez hasonlóan j-ző (folik, ajja). A köznyelvben időtartamváltó szótövek gyakran egyalakúak: nyúlak, fűzes, húszas. A -t végű igéknek hosszabb és rövidebb alakja is használatos (sütöttem: süttem, vetëttem: vettem). A v tövű igék alapalakja többnyire magánhangzós: hí, rí, szű, de l végű is: nyől. A helyhatározóragok gyakran zártabb ejtésűek (házbú, szekérrű stb.). A tarcsa 'tartja', lássa 'látja' ragos alakok jellemzőek. VII. Északkeleti nyelvjárásterület: Nem használja az ë - e szembenállást, e-zése a köznyelvivel megegyező (ember, gyerek). Az ó, ő, é helyén záródó kettőshangzók állnak (vaot ~ vout, keës ~ këis, öüz stb.), ugyanakkor van egy ië kettőshangzója is, amelyet az ún. í-ző helyzetű é-k helyére illeszt (niëgy, viër). A megoszlás alapján a nyitódó és záródó kettőshangzót tartalmazó formák jelentésmegkülönböztetésre is alkalmasak (fëil 'fele valaminek' - fiël 'fél valakitől'). Az í, ú, ű-k gyakran rövidülnek (viz, ut, szür), a szótagzáró r, l, j viszont rendszeresen nyújtja az előtte lévő magánhangzót (embèr, kőr, hājlik). Az -n igerag néhány igén kijelentő módban is megjelenhet (megyen, teszen, leszen stb.). Egyes vidékeken az igék udvarias felszólító módja -ik-es (üjjík le, ne mennyík el!), a várja, tuggya alakok helyett egyes vidékeken vári, tudi, a mossuk, vettyük helyett mosuk, vetük járatos. Vízszintes (horizontális, tagolódás a nyelv területi tagolódása Nyelvjárások, dialektusok A köznyelvtől szóhasználatban (tájszók) és hangalakjukban térnek el Nyelvtanuk kevésbé Nyelvjárási szavak köznyelvi megfelelőtől való eltérés változatai: 1. alaki tájszók: csak kiejtésben eltérés - szép-szíp, jó-jóu, 2. valódi tájszók: egyedi hangsor jelöli a fogalmat a népnyelvben - egres-piszke-köszméte-büszke, burgonya-pityóka 3. jelentésbeli tájszók: szavak, amelynek megvannak a köznyelvben, de más a jelentésük: büszke-egres, töpörtyű-kicsi, bogár-légy az archaikusabb részeken elmaradhat az illeszkedés (Feriho) vagy éppen erősebben működik (fülö 'füle', hínya 'hívni': itt eredetileg mély hangú volt a tő), a főnévi igenév képzőjének jellemző alakja a -nyi (várnyi). Legszínesebb alcsoportjai az őrségi, hetési, göcseji, illetve a szigethelyzetű felsőőri. Az í, ú, ű, rövidítése is megfigyelhető, de nem olyan gyakran, mint a nyugat-dunántúliban. A jellegzetes helyhatározóragok itt is zártabbak (házbú, tetőrű, annyátú), az l elmaradása a -val/ -vel-nél is jellemző (hajóvā, tehénnē), a főnévi igenév képzője -nyi. A szótagzáró r, l kieshet és megnyújthatja az előző magánhangzót: mikó 'mikor', öccő 'ötször'. pöndő 'pendely', tótam. Egyes vidékeken még hallhatók a taníjja, mondi, monditok igealakok. A főnévi igenév képzője -ni. A nyugati palóc például a kisalföldi nyelvjárásokhoz hasonlóan í-ző és részben l-ező, keleten az északkeleti típussal egyezően záródó kettőshangzók jellemzik. Középső, legvédettebb részében még él az ly hang (fonéma; hólyag, golyó – tehát nem j-vel, hanem lágyított l-lel). A t végű igék múlt időben a rövidebb alakjukban használatosak (nyittam, köttem). A -val/ -vel rag nem hasonul (szekervel). Az eredményhatározó ragja egyalakú (håmué vālyik 'hamuvá válik'). Gyakori az egyeztetés hiánya (fāzik å kezejim). VIII. Mezőségi nyelvjárásterület: A zárt ë hang már csak nyomokban fedezhető fel. Északi részén közepes erősségű í-zés hallható, kettőshangzók nem jellemzők. Hosszú magánhangzórendszere sok helyen bomlóban van, helyettük rövid vagy félhosszú hangok állnak (házbol, elött), a szótagzáró r, l, j viszont nyújtó hatást fejt ki. Egyik legjellegzetesebb sajátossága az a-zás, vagyis az o > a váltás (bagár, katana, malam). A nyíltabb ejtés az ö hangot is érintheti. Archaikus vonása a családi helyhatározóragok (Sándornott, Sándornól, Sándorni), a megyen, teszen, viszen-féle alakok használata. IX. Székely nyelvjárásterület A székelyek az Árpád-kor folyamán a keleti határvédelemmel összefüggésben, más vidékekről áttelepítve foglalták el mai lakóterületüket. A keleti székelység nyelvjárása a nyugat-magyarországi tájszólással mutat rokonságot (pl. nyitódó uo, üö, ie kettőshangzóival: juo, füöd stb. vagy az e-nél nyíltabb ä-ivel: ästä, mäkeg), az udvarhelyszéki székelység ö-zésével a Baranya megyei magyarság nyelvéhez áll közelebb. A nyugati székelység tájnyelvébe számos mezőségi vonás szüremkedett be (gyenge a-zás). székely sajátosság: szótagzáró r, l, j nyújtó hatása, használatosak a tehen, szeker-féle alanyeseti formák, megvan az elbeszélő múlt (vára, kére) és a régmúlt is (járt vala). A feltételes mód többes első személyében jellemzők a látnók, kérnők alakok, archaikus raghasználat nyomait őrzik a családi helyhatározóragok: Józsini, Józsinitt, Jozsinul 'Józsi(ék)hoz, Józsi(ék)nál, Józsi(ék)tól'. X. Moldvai nyelvjárásterület: A középkortól kezdve több hullámban települtek ki magyar csoportok a Kárpátok keleti előterébe, Moldvába. A moldvai magyarokat ma közkeletű kifejezéssel csángóknak nevezik. keleti székelység több évszázados kivándorlásából eredő lakosság leszármazottja. Mezőségi jellegű a-zás jellemzi az északi és részben a déli csángóságot. Az északi csángókat és az mezőségi szigeteket összeköti még a ty helyetti cs (kucsa 'kutya'), gy helyetti dzs (dzserek), a hangsúlytalan szótagi ö-k helyetti e (füstes, jőjen, ördeg), e-k helyetti ö-k (örög 'öreg', körtö), az a helyetti o (soho 'soha', lobbon 'lobban', folu 'falu'). Az északi csángóban az s helyett gyakran sz hangzik ("sziszegés": maszt 'most', eszmit 'ismét'). Erős román nyelvi hatás a beszéddallamban és a számos jövevényszóban mutatkozik meg. A moldvai magyarok kétnyelvűek, a magyar nyelvhasználat a családi és kisközösségi színterekre szorult vissza, erős pusztulásban van.
D o k u m e n t u m   n y e l v e : magyar
K A P C S O L A T O K 
K a p c s o l ó d ó   d o k u m e n t u m   n e v e : Géczy Anikó: Magyar nyelvtörténet
F O R M Á T U M 
A   f o r m á t u m   n e v e : Prezi prezentáció
O l d a l a k   s z á m a : 48
T e c h n i k a i   m e g j e g y z é s : 2. verzió
M e t a a d a t   a   d o k u m e n t u m b a n : N
A   f o r m á t u m   n e v e : PDF dokumentum
O l d a l a k   s z á m a : 49
M e t a a d a t   a   d o k u m e n t u m b a n : N
M I N Ő S É G 
L e g j o b b   f o r m á t u m : JPEG képállomány
L e g n a g y o b b   k é p m é r e t : 770x433 pixel
L e g j o b b   f e l b o n t á s : 72 DPI
S z í n : színes
T ö m ö r í t é s   m i n ő s é g e : tömörítetlen
S T Á T U S Z 
A z   a d a t r e k o r d   s t á t u s z a : KÉSZ
F E L D O L G O Z Ó 
S z e r e p   /   m i n ő s é g : katalogizálás
A   f e l d o l g o z ó   n e v e : Nagy Zsuzsanna